DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Bauer képviselőtársam félreértett, amikor privatizációról beszéltem. Kerültem, hogy néven nevezzem a gyereket, de azt hiszem, most szűk baráti körben beszélhetünk róla. Azt hiszem, a privatizáció ténye a siker, tehát az üzenet, hogy Magyarországon privatizálták a bankokat. Az egyes privatizációkat nem tartom sikernek. Az előbb említett, néven nevezett bank például benne volt az első ötben, amikor privatizálásra került, most pedig az első tíz közé kerülésért küzd. Hogy csak a szűk régióról beszéljek: az illető banknak hét fiókja volt az adott régióban, és ma már csak három van. Tehát ezt semmiképpen nem tartanám sikernek.
Amit mondtam, az az üzenetem, hogy szerintem azok a bankok váltak sikeressé, amelyeknél nem cserélték le a magyar menedzsmentet, hanem a külföldiek által hozott technológiai, banktechnikai feltételeket alkalmazták, és megtartották a magyar menedzsmentet. Ezek a sikeres bankok. Gondoljunk bele, hogy ezek a privatizált bankok a tavalyi évben is súlyos milliárdos veszteségeket mutattak ki - ezt semmiképpen nem nevezném sikeresnek. Az üzenet a siker, hogy Magyarország már túl van ezen.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés