DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt 387. számon terjesztette be módosítócsomagját a köztársaság költségvetéséhez. Ebből én két fejezetet szeretnék érinteni. A hozzászólásom 11 ajánlási pontot érint, ezek szinte mindegyike az egészségügyhöz, a társadalombiztosítás egészségügyi fejezetéhez kapcsolódik.

Javaslatunk megalapozott. A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a megnövekedett kiadásokhoz a bevételi oldalon fedezetet biztosít módosító javaslatában.

Az egészségügyi minisztériumi fejezetben javaslatunk szerint jelentősen meg kell emelni azokat a pénzeszközöket, amelyekkel biztosítani lehet a biztonságos betegellátás, a diagnózis és terápia feltételeit.

(14.50)

Ebben a Házban már több alkalommal emeltünk szót azért, hogy a korszerű orvoslás korszerű műszereket igényel. Az előző kormány elhatározta, hogy ennek a műszerparknak a megújításához, cseréjéhez, a szükséges színvonalú ellátás biztosításához hozzákezd, azonban a jelenlegi kormány akaratából ezek a fejlesztési programok megrekedtek. Mivel azonban ezek az eszközök nagyon drágák, amortizációjuk igen gyors, nem tűrhető, hogy ezek a fejlesztések lelassuljanak vagy megakadjanak. Éppen ezért javasoljuk, hogy az alapradiológiai géppark korszerűsítéséhez a költségvetés biztosítson 2 milliárd forintnyi többletet a 2001. évben. Javasoljuk, hogy az aneszteziológiai és intenzív terápiás műszerek fejlesztéséhez a költségvetés biztosítson 2 milliárd forintnyi többletet.

Sokszor elmondtuk már példákkal illusztrálva, hogy miért szükséges ez a fejlesztés. Én azonban most egy olyan hivatkozással szeretnék előállni, amelyet talán kormánypárti képviselőtársaim is megfontolhatónak vélnek. A diagnózis és az ellátás az önök által is oly kedvelt és fejlesztésre méltónak ítélt sürgősségi betegellátáshoz kapcsolódik. Mert hát mit is jelent ez a sürgősségi betegellátás? Azt, hogy a rászoruló beteg a lehetségesen leggyorsabb időben a legkorszerűbb módon legyen ellátva, mert így kímélhető meg a beteg élete, így a legkisebb az egészségkárosodás, és így lehet gazdaságosan működtetni egy olyan egészségügyi ellátó rendszert, amelyben egyébként is kevés a pénz, az eszköz és az ellátó személyzet.

Az alapradiológiai géppark korszerűsítése meggyorsítja, hatékonnyá teszi és ezáltal gazdaságossá is a diagnózist. A beavatkozáshoz szükséges és a betegellátás biztonságához elengedhetetlen aneszteziológiai és intenzív terápiás műszerpark ugyanezt a célt szolgálja. Ezért tehát azt gondolom, hogy az ide fordított pénzek nem tartoznak sem a teljesíthetetlen kívánságműsorba, sem a vágyteljesítő fantáziálás körébe, sem a megalapozatlanság vádja nem illetheti a Magyar Szocialista Pártot ezért a módosító indítványért.

Magyarországon évente 60 ezer új daganatos beteg jut el a diagnózisig, és sajnos sokuk az ellátás elégtelensége miatt hal meg, miközben a korszerű terápiás eszközök birtokában élhetne. Éppen ezért nem értjük, hogy miért torpant meg az onkoradiológiai géppark fejlesztése, és miért kényszerül ezáltal a kormány arra, hogy egyetemi klinikáktól vonjon meg a daganatos betegek kezeléséhez szükséges műszereket csak azért, hogy az ország más területein is elkezdődhessen egy olyan beruházás, amelynek a folytatására valószínűleg a következő években ugyanez a kormány ugyancsak nem adna lényegesen több pénzt.

Nem értjük, hogy ha az egészségfejlesztési stratégiának lényeges eleme, hogy az elkerülhető halálokok csökkenjenek, akkor addig, ameddig ez a stratégiai program, amelyhez ugyancsak nem áll elegendő forrás sem - és úgy tűnik, egyelőre elegendő gondolati tőke sem - rendelkezésre, a már megbetegedetteknek miért kell az ellátásukban hátrányt szenvedni egy olyan időszakban, amikor a gazdaság állapota lehetővé tenné, hogy rajtuk segíteni lehessen.

Javasoljuk ebben a módosítócsomagban, hogy azokat a civil szervezeteket, amelyeknek lényeges részük van a betegek és az egészségesek felvilágosításában, a segítségnyújtásban, ne különböztesse meg hátrányosan a következő évek költségvetéseiben a kormány. Ezért javasoljuk, hogy a Vöröskereszt szervezetének támogatására 2001-ben 50 millió forint többlet jusson, és azt is javasoljuk, hogy 2002-ben, amikor a kormány szándéka szerint ezt a támogatást megfelezi, ezt állítsa vissza az eredeti támogatási mértékre.

A módosítócsomagnak ugyancsak lényeges eleme egy, költségkihatását tekintve igazán kicsi módosító indítvány. Ez pedig arról szól, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat kapjon 30 millió forintot olyan műszerek telepítésére, amelyeknek segítségével a csontvelő-donációra váró betegek donorkiválasztásában segíteni lehet. Egy gyermek példája mutatott rá nem olyan régen, hogy a csontvelődonorhoz való hozzájutást például az is akadályozza, hogy ma Magyarországon naponta öt, donornak jelentkezőnél többet nem tudnak szűrni. Éppen ezért ebből a 30 millió forintból az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója szerint a regionális centrumokba műszereket lehetne telepíteni. Kapcsolódó módosító indítványunkban kivesszük a szocialisták módosítócsomagjából és újra benyújtjuk a donortipizálásra szolgáló eszközfejlesztési javaslatunkat, azzal a megfontolással, hogy a kormány talán az utolsó pillanatban mégis hallgatni fog az élet által diktált segítségkérés kapcsán arra a javaslatunkra, hogy ezt a műszert nekik biztosítani szükséges.

A módosítócsomagunk másik nagy része a társadalombiztosítást érinti - melynek önállóságát a kormány az elmúlt napokban szüntette meg egy szavazással -, az Egészségbiztosítási Alap költségeit, költségvetését dolgozzuk át. A kormány adós az adó- és járuléktörvények módosítása után azzal, hogy elénk tárja, hogy a társadalombiztosítás és benne az egészségbiztosítás költségvetését milyen kiadások és bevételek fogják megalapozni. Egyetlen dolog biztos előttünk, hogy a kedden elfogadott, az egészségbiztosítás költségvetését érintő módosító indítvány elfogadásával érdemben változik az Egészségbiztosítási Alap 2000. évi költségvetése, mégpedig olyan módon, hogy a kormány számára is világossá vált, hogy a 2000-re tervezett kiadások nem tarthatók. Nem tarthatók a kiadások a gyógyító-megelőző ellátásoknál, nem tarthatók a kiadások a gyógyszerkasszánál. Csak két számra emlékeztetném képviselőtársaimat. A kiadások oldalán a kormány 2000-re 767 milliárd forintot tervezett, és most ezzel a módosító indítvánnyal 781 milliárd 709 millió forintra emelte meg. A gyógyszer-előirányzatnál 350 milliárd forinttal tervezett és most 152 milliárd forintot hagyott jóvá. Csakhogy erre a kevesebb összegre tervezte meg a 2001. évi kiadásokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Akik még tudnak számolni és figyelni, tessenek eldönteni, hogy meg kellett-e emelni 152 milliárd forintra a gyógyszerkasszát 2000-ben! Ha meg kellett és indokolt volt, akkor mi az, ami önöket még mindig a mellett az indítvány mellett tartja, hogy 2001-ben pedig elég lesz a 147 milliárd forint? Ha azonban úgy gondolják, hogy ezt önök nem fogják elkölteni 2000-ben, hanem át fogják adni a fekvőbetegkasszának, ahol most a kórházaknak azzal kell szembenézni, hogy nem tudnak a betegek gyógyítására elegendő pénzt fordítani, akkor miért van, hogy a gyógyító-megelőző ellátásoknak az egyéb kasszáit önök nem emelik meg, még abban a mértékben sem, hogy ezek a kiadások legalább az infláció mértékével emelkedjenek.

(15.00)

Hogyan gondolják önök, hogy ha a 2000. évi tényről a 2001. évi tervhez képest alig 6 százalékos a növekmény, akkor hogyan fogjuk ebből tudni, vagy hogyan fogják önök ebből kiállni a 20 százalékos egészségügyi dolgozói béremelést? Hogyan tudjuk állni a gyógyszerkiadásokat, amelyeknek növekménye ma még megjósolhatatlan, azokat a dologi kiadásokat, amelyeket elkerülhetetlenül érinteni fog az infláció; azokat a szükséges pótlásokat és fejlesztéseket, amelyeket most már az intézményekre hárítanak?

Szeretném, ha a szocialista frakció módosító indítványát önök mégis megfontolnák, és megemelnék az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének bevételi oldalát legalább annyival, hogy a kiadási oldalon a minimálisan szükséges tervezésekre legyen elég pénz, legyen elég pénz gyógyszerre, a járóbetegkasszára, a fekvőbetegkasszára és a háziorvosokra, akiknek már amúgy is hatalmas terhek vannak a vállukon.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magánosítás, melyet önök elterveztek, pénzügyi fedezet nélkül, tőkemegtérülési konstrukciók nélkül nem megoldás, és semmi más nem következik az önök tervezéséből, mint a betegekre háruló nagyobb kiadások és az egészségügyi ellátórendszer összeomlása.

Mielőtt azt mondanák, hogy a javaslataink megalapozatlanok és a kiadásaink csak puszta elvárások, azt javasolom, hogy a Szocialista Párt módosító indítványait legalább előtte olvassák el.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu