HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Béki Gabriella említette a társadalmi szervezetek támogatását, Kósáné Kovács Magda is beszélt róluk; még máskor szeretnék visszatérni arra, hogy a társadalmi szervezetek támogatása nulla forinttal, nulla százalékkal növekszik.

Egy dolgot azonban, amit Béki Gabriella mondott, mindenképp fontosnak tartok, úgy is, mint a társadalmi szervezetek bizottsága alelnöke, hogy három pontban, a 457. számú módosítóban a Kézenfogva Alapítvány támogatásáról, a 469. pontban az értelmi fogyatékosok országos és regionális szervezeteinek támogatásáról és 517. pont alatt, amit javasolt, a rákbetegek szervezeteinek támogatásáról a társadalmi szervezetek bizottságában konszenzus született, tehát a bizottságunkban megszavaztuk ezeket a módosító indítványokat. Ez azt a halvány reményt ébreszti, amit Béki Gabriella mondott, hogy kormánypárti oldalon is győzhet a szakmai tisztesség és a jó szándék a pártpolitikai megfontolások felett, legalábbis a bizottságunkban ez volt a helyzet. Őszintén bízom benne, ha a kormánypárti képviselők közül azok, akik foglalkoznak a társadalmi szervezetekkel, erre a felelős döntésre jutottak, akkor a többiek is követni fogják.

Nem kell mondanom, hogy a Szocialista Párt természetesen mindezeket a módosító indítványokat támogatja.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu