UGHY ATTILA (Fidesz): Nem szeretnék párbeszédet folytatni Lendvai Ildikó képviselő asszonnyal, ezt a folyosón is meg tudjuk beszélni, de azért vannak olyan dolgok, amelyekről azt gondolom, hogy az ország nyilvánosságára is tartoznak.
A Fidesz-Magyar Polgári Pártnak és a kulturális kabinetnek is az a véleménye ebben a kérdésben, hogy az automatizmusok megszüntetése pontosan abból a szempontból fontos, hogy az olyan támogatások, az olyan automatikus támogatások szűnjenek meg, amelyek rossz helyre mennek el, amelyek nem oly módon használódnak föl, mint ahogy a költségvetés szándéka ezt kívánja, ahogy a költségvetés szerint az előterjesztő ezt szándékozta volna.
Ez nagyon fontos, és itt jön be az az érv, amit az előbb mondtam, hogy ha automatikusan azoknak a rossz intézményeknek és azoknak a nem kultúra céljára használt, ámde művelődési háznak nevezett épületeknek a finanszírozását is automatizmus alapján próbáljuk évről évre növelni, akkor gyakorlatilag megszűnik az a lehetőség, hogy... (Lendvai Ildikó dr. Takács Imrével beszélget.) Megpróbálom megvárni, amíg képviselő asszony idefigyel, mert neki válaszolok, elnézést.
Szóval megszűnik az a lehetőség, hogy kontrollt gyakoroljon a költségvetés ezek felett az épületek felett. Ez egyrészt nagyon fontos, másrészt pedig az is nagyon fontos, hogy helyben döntsék el a helyi önkormányzatok, és pályázatok útján tudják a tényleg arra érdemeseket támogatással és támogatni való összegekkel ellátni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés