GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Elnök Úr! A polgári kormányzat kiemelt fontosságot tulajdonít az energiatakarékosságnak és a megújuló energiaforrások hasznosításának. Az ilyen célú támogatásainkat, ide nem értve az energiatakarékossági hitelprogram finanszírozásának költségeit, ez a kormányzat az előző szinthez képest tízszeresére-hússzorosára növelte.

A célunk az - egy tízéves programmal rendelkezünk -, hogy a megújuló energiahordozók felhasználását kétszeresére tudjuk növelni, és így a teljes energiafelhasználáson belüli 5 százalékot már el tudjuk érni. Az idén száz napkollektort létesített a Gazdasági Minisztérium támogatásokkal, illetve pályázatokon keresztül, és mi készen állunk arra, hogy a már elkészült terveknek megfelelően legalább egy, és ha erre a beruházók hajlandók, akkor akár további két szélerőmű megépítéséhez is támogatást adjunk.

(16.40)

Nem a Gazdasági Minisztériumon múlik a dolog előrehaladása, hanem a beruházóknak kell még a döntéseket meghozni. Nagyon reménykedünk abban, hogy már a közeljövőben lehetőség lesz arra, hogy a szélerőművek létesítéséhez támogatást tudjunk nyújtani, ha lesz olyan, aki hajlandó ezeket megépíteni. Egyébként az idén már egymilliárd forintnyi támogatást biztosítunk, és ez a jövőben a Széchenyi-terv keretén belül meg fog duplázódni.

Vannak olyan módosító javaslatok az Országgyűlés előtt - amiket, remélem, a tisztelt Ház el fog fogadni -, amelyek szerint jövőre már további 3 milliárd forintot, 2002-ben pedig további 4 milliárd forintot fogunk költeni a lakóépületek energiamegtakarításának a támogatására, amit különösen fontosnak tartunk. Szeretném megköszönni a módosító javaslatokat benyújtó fideszes képviselőknek, Várkonyi Andrásnak, Mádi Lászlónak és Sasvári Szilárdnak a programunk támogatásához nyújtott segítségét.

Megjegyzem, hogy nemcsak programokra, hanem konkrét intézkedésekre van szükség, és a Gazdasági Minisztérium ezt az utat választja.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu