LÉVAI FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A képviselőtársam említette a hivatásos és amatőr sportolók kérdését és ezeknek a meghatározását. Úgy gondolom, hogy egy törvénnyel szemben alapkövetelmény, hogy a benne található fogalmak egyértelműen azonosíthatóak legyenek.
Szeretnék néhány példát hozni - és tekintettel arra, hogy nemzetközi vonatkozásai is vannak, ezért nemzetközi példákat is - arra, hogy a jelenlegi megfogalmazásban mennyiben nem azonosítható fogalmak vannak.
(11.00)
Például az 1980-as évek végén a svéd kézilabda-válogatott - amely akkor világbajnokságot nyert - minden tagjával szemben követelmény volt, hogy főállású, civil, gyakorolt foglalkozása legyen. Ez a mi fogalmaink szerint nem hivatásos sportolót jelent. Vagy másik dolog: ma több sportágban gyakorlat, hogy általános és középiskolás sportolók világversenyeken vesznek részt, nyernek világversenyeket, ugyanakkor a mi fogalmaink szerint nem azonosíthatók be a hivatásos sportolók körébe. Vagy nem tudom eldönteni, hogy ebből a szempontból minek minősülnek azok a sportolók, akik alapítványi ösztöndíjból élnek, és ezzel biztosítják a sportolási lehetőségeket. Vagy nem tudom beazonosítani, hogy vajon azok az olimpikonok Németországban, akik a sidneyi olimpián igen nagy sikereket értek el, és akiknek többsége jelen pillanatban a Bundeswehr keretein belül él és dolgozik, minek minősíthetők, amatőrnek-e vagy hivatásosnak. Vagy nagyon sok egyéni sportágban vannak sportolók, akik főfoglalkozású állással rendelkeznek, és emellett világszínvonalon sportolnak, hiszen tudják, hogy a sport véges, megélhetésüket nyugdíjig nem ebből fogják fedezni.
Úgy gondolom, hogy ezeket a fogalmakat, és ezeknek a fogalmaknak a tartalmát annak érdekben, hogy egyértelmű legyen a törvény, tisztázni kell. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés