BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Mint annak idején írásban jelentkezett képviselő szeretném elmondani hozzátennivalómat az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslathoz, valójában persze kettőhöz, mert hiszen volt egy első változat, meg egy második, ráadásul mind a kettő november 2-ai dátummal került elénk, úgyhogy gyorsan sikerült korrigálni a javaslatot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én két... három részre bontanám (Atyánszky György: Négy, öt...) a mondanivalómat. Először is a javaslat státusával szeretnék foglalkozni bevezetésképpen, hogy miféle javaslatról van szó. Utána a javasolt megoldást általában szeretném elemezni, hogy mit jelent ez a javaslat mint egy országgyűlési vizsgálóbizottság erre a feladatra, elvonatkoztatva ennek az Országgyűlésnek a két és fél év alatt kialakult viszonyairól. Harmadrészt a javaslatot abban a közegben szeretném elemezni, amit ez az Országgyűlés jelent, és a végén vissza szeretnék térni a javaslat státusával kapcsolatos általános összefüggésekhez.
Kezdeném a javaslat státusával, mert ezt igen fontos kérdésnek tartom. Mi kézbe vettünk egy országgyűlési határozati javaslatot, amelyet Torgyán József országgyűlési képviselő jegyez egyedül, senki más. És aztán a vita korai szakaszában, ha jól emlékszem, már nem emlékszem, hogy kicsoda, talán Salamon képviselő úr, arra hivatkozott, hogy ezt a vizsgálóbizottságot köteles az Országgyűlés megalakítani, és a Házszabály szerint mi igennel vagyunk kötelesek szavazni, pontosabban egy korábbi alkotmányügyi bizottsági állásfoglalás szerint minden képviselő köteles igennel szavazni a megalakítására. Talán akik végig itt voltak, hallották, hogy Salamon László mint az ügyrendi bizottság elnöke, ezt mondta.
Ebből arra kellett következtetnünk, hogy ehhez a javaslathoz megvan 78 aláírás. Nem mutatták ezt be, nem tudunk róla, a Ház elnöke...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés