CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Karakas János képviselőtársam monológjára kívánok reagálni. Tudvalevő, hogy MSZP-s képviselőtársának, Farkas Imrének mindjárt a segítségére sietett; ez így helyes is, ők "testvérek". Az viszont nem helyes, hogy engem próbál ellentmondásba keverni, hogy mit mondtam el a mezőgazdasági bizottság ülésén, és mit mondok el most. A mezőgazdasági bizottsági ülésen is elmondtam azt, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy ezt jól hajtsuk végre, és tanuljunk más hibájából, hiszen már másutt, más országokban is történtek összeírások, sőt Magyarországon is volt rossz próbálkozás, aminek tényleg negatív következményei voltak.
A mostani elgondolást jónak tartom. Azért tartom jónak - ahogy az előző felszólalásomban is elmondtam -, mert hatékony. Ezt bizonyítja, hogy a mezőgazdasági bizottságban mint alelnök megszavaztam a törvényjavaslat elképzeléseit, míg önök nem szavazták meg; tehát ez a tiszta valóság.
Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés