KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valószínűleg elkerülte az önök figyelmét, hogy elmondtam azt, hogy az említett adatokat a törvényből vettem, és azokat a dolgokat, amiket elmondtam, természetesen úgy értékelem, hogy az egyben a magyar parasztemberek zaklatását is jelenti. Nyilvánvaló, hogy mindenkinek lenne mivel foglalkozni, mert van saját dolga. Tulajdonképpen azt, hogy a Kisgazdapárt képviselői megvédik az FVM miniszterét, természetesnek tartom, nyilvánvaló, hogy régi dolgokra nem érdemes visszanyúlni.
Lezsák képviselő úrnak pedig azt szeretném mondani, hogy aki a nevemet nem tudja helyesen kimondani, hanem még hat év után, a hetedik évben is Kapronczainak nevez engem, annak a helyzetértékelésével valószínűleg probléma van, de kifejezetten nem akarok személyeskedni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés