SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Szentgyörgyvölgyi Képviselő Úr! Ön a közhangulat romlását a Tocsik-ügyhöz kötötte. Én nem állítom, hogy ez az ügy a közhangulat emelésére volt alkalmas, mint ahogy nem volt arra alkalmas az MDF-Fidesz közös székházügy sem.

Azonban mégis pont az ön által említett Tocsik-ügy mutatja, hogy akkoriban az volt a szokás, hogy történt valami, hogy volt következménye egy dolognak. A Tocsik-ügyet ma is bíróságon tárgyalják, ahogy ön mondta. Ez azt jelenti, hogy megindult a vizsgálat, és helyre akart tenni egy hibát az akkori kormány, az akkori ügyészség, az akkori rendőrség, az akkori bíróság. Ez folytatódik most is.

Ami a közbizalom totális megrendülését jelenti, az azóta következett be, és azóta eszkalálódott. Mert önök nem keresnek egy 2,5 milliárddal meglépő áfacsalót, még körözést sem adnak ki. Önök beszüntetik az eljárást Josip Tot ellen; önök be fogják szüntetni, nyilván csak rövid idő kérdése, Kaya Ibrahim ügyében ugyanúgy. Önök a Ligetvári-Mujzer-kettőst, amely korrupciós ügyekben kutat, amikor eredményt talál, leváltják. Ez az, ami alkalmas arra, hogy a közmorált tökéletesen szétzilálja!

Még egy, ami Torgyán képviselő úr indítványához kapcsolódik. Valamelyik lapban olvastam egy nagyon szellemes hasonlatot, de nagyon áll: gondoljuk bele magunkat, hogy ha annak idején, amikor a Monica Lewinsky kisasszony és Clinton elnök közötti pásztoróra ügye kirobbant, akkor nem Clinton-ügyet kezdett volna vizsgálni Amerika és az ottani ügyészség, hanem az egész szenátus szexuális szokásainak ügyében kezdett volna el vizsgálódni. (Moraj a Független Kisgazdapárt soraiban.) Erről van szó most!

Forrás: parlament.hu