SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Atyánszky Képviselő Úr! Igazán dicséretes és elismerésre méltó az a gyorsaság, amivel ön elsőnek kivette a vagyonnyilatkozatának a titkosított részét a széfből, és kétségtelen, hogy önhöz képest mindenki más le van ez ügyben maradva. Lehet, hogy a Kisgazdapárt nyitni akarja, meg majd egyszer talán zárni is ezt a sort. Tehát ön minden elismerést megérdemel.

Ugyanakkor felhívom a figyelmét a történeti hűség kedvéért arra, ha már megemlítette Kuncze frakcióvezető úr nevét, hogy ön nem lett volna abban a helyzetben, hogy kivehesse és a nyilvánosság elé tárhassa a saját vagyonnyilatkozatát, ha Kuncze Gábor és Hack Péter SZDSZ-es képviselők legelőször nem kívánták volna maguktól publikussá tenni a vagyonnyilatkozatukat, amit akkor ezen a napon nem tett lehetővé Isépy elnök úr ismert állásfoglalása.

(15.40)

És az, hogy ez az állásfoglalás megváltozott, a két interveniáló és magával személyes példát mutatni akaró szabad demokrata politikusnak volt köszönhető. Ön tehát nemhogy nem idézhetné rossz példaként Kuncze Gábort, hanem csak az elismerés hangján szólhatna róla, mert az ő intervenciója tette lehetővé az ön számára, hogy ilyen serényen bizonyíthassa becsületességét.

Forrás: parlament.hu