BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Elnök Úr! Szót fogadok. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb elhangzott, hogy az előző kormányzat mennyi pénzt fordított a gátak karbantartására. Való igaz az, hogy a közmunkára ebben a műfajban sok pénzt elköltöttek, de én azt gondolom, hogy alapvető különbség van a két típusú munka között. Tudniillik az elmúlt ciklusban a közmunkákkal ezeket a gátakat leginkább kaszálgatták, és e kormány idején viszont azokat az olykor-olykor egy métert meghaladó magassági hiányokat pótolták, amelyek miatt például Milota lakossága a 2000. évi tavaszi árvíz idején nyugodtan aludhatott.

Az 1999. évi őszi árvízkor, ha tetszenek rá emlékezni, milyen kétségbeesett hangon szóltak ezek a polgárok az ország lakosságához a rádión és a televízión keresztül, hiszen akkor homokzsákokkal kellett erősíteni a gátakat, és a magassági hiányokat pótolni. Tehát én azt gondolom, hogy ez a kormány igenis nagyon-nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a Tisza mellett élő emberek nyugodtan aludhassanak, családjukat és javaikat biztonságban tudhassák. Tehát azt gondolom, hogy ezt mindenképpen méltányolni fogják az ott élők.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu