SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen azért javasoltuk a törvény azon részének az elhagyását, amely a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter megállapodásában foglaltakban az irányadó megfogalmazást tartalmazza, hiszen ez a törvényben a törvényenkívüliségnek a rögzítését jelenti, ami a számunkra elfogadhatatlan.
Sajnálatos módon a miniszter úr már egyszer a kormány előtt megmutatta az oroszlánkörmeit e témakörben, emiatt aztán kénytelenek voltunk közel egy hónapos csúszással megkezdeni a törvény tervezetének a tárgyalását, hiszen a kormány nem tudta benyújtani az előterjesztő szándékai szerint, mert a miniszter úr annak idején megvétózta ezt a paragrafust. Ez azt jelenti, hogy valóban e tekintetben a koalíció foglya az előterjesztő, hiszen az eredeti verzióban és az első tervezetekben nem szerepelt természetesen ez a kitétel, nagyon helyesen az ISM kezelésében szerepelt volna a Ferencváros létesítményeinek a köre is. Ugyanakkor reményeim szerint most már befejeződik majd az a bújtatott reorganizációs program, amely a Ferencváros esetében zajlik, mert nem csak a létesítmények fenntartásának az előnyét élvezi a Ferencvárosi Torna Club.
(1.20)
Itt térnék vissza arra a tételre, hogy ki, hol milyen sportvezetői szerepkört látott el, mert úgy gondolom, hogy kormányzati tisztséget betöltő személynek valóban etikátlan akár sportszövetségben, akár sportegyesületekben vezető tisztséget vállalnia, hiszen ő van abban a helyzetben, abban a lehetőségben, hogy nagymértékben befolyásolni tudja az eltérést, az esélyegyenlőséget pedig csökkenteni tudja mások kárára.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés