BODZÁS FERENC ÁRPÁD (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Géczi Józsefhez szeretnék kapcsolódni, és szintén az 1. módosító javaslathoz, miszerint ezt a törvényt vissza kellene vonni. De rájöttem, hogy ez lehetetlen, hiszen a Kisgazdapárt utolsó rohamra indul. Most ez az egyetlen eszköz a kezében ahhoz, hogy visszaszerezze a becsületét, és ezért ezt a harcot mindenképpen meg fogja vívni. Tehát azzal nem lehet számolni, hogy ezt visszavonják.

Az a helyzet, hogy ennek lényegesen és ténylegesen politikai okai vannak. Ez a törvény lázadást készít elő. Az a kérdés, hogy ki ki ellen fog lázadni. De nincs mese, ezt meg kell vívni, mert azt látni lehet a jelenlévők arcán is, akik feltehetőleg a törvény alkotói, s lehet látni az összefüggésekből is, hogy ez a számukra nagyon fontos, és ezzel az utolsó csapással az MSZP-nek tulajdonított vagy az MSZP-hez sorolt szövetkezetekre talán egy végső csapást lehet mérni.

Hamar kiderült, hogy az első javaslat sántít, mert ha nettó értéken kellene kifizetni az üzletrész-tulajdonosokat, akkor senki nem kap semmit. Ezért egy zseniális húzással az üzletrész-tulajdonosokat három csoportra osztották. A háromból egynek mindenképpen szeretnének adni, és akkor megvan az ok, megvan a lehetőség arra, hogy a másik kettő nekiugorjon valakinek. Kinek fog nekiugrani? Nyilván vagy annak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), ahol már megszűnt a szövetkezet... Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu