TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Eredetileg normál hozzászólásra kívántam jelentkezni ebben a vitaszakaszban a 8. és a 9. ponthoz. A 8. vitapontot már oly részletesen kitárgyalták képviselőtársaim, hogy csak azt szeretném indokolni, mint a módosító javaslat egyik elkövetője, kérem képviselőtársaimat és a minisztérium jelen lévő képviselőit, elsősorban a miniszter urat, fontolják meg, hogy valóban nem lehet a szövetkezeteket egyértelműen oly módon kirekeszteni más szabályok alkalmazásával, amelyek egyébként más törvényekkel - a polgári törvénykönyvvel vagy sorolhatnám - nem ütközik. A szövetkezeteknek pont az a lényegük, hogy sokszínűek, és a sokszínűségüknek szükségessé kell tennie, hogy az alapszabályukat rugalmasan tudják megalkotni. Gondoljanak csak a lakás- vagy garázsszövetkezetekre. Itt a törvényjavaslat a szövetkezetekről szól, nem kimondottan a mezőgazdasági szövetkezetekről.

A másik pont, ami mellett szeretnék érvelni, a 9. pont, ami arról szól, hogy az igazgatóság elnöke vagy az alapszabályban meghatározott igazgatósági tag képviseli a szövetkezetet. Más tag vagy munkavállaló csak az alapszabály felhatalmazása alapján képviselheti a szövetkezetet. Tessék elhinni, tisztelt képviselőtársaim, ez a dolog abszolút élettelen. Számos esetben előfordulhat olyan dolog, amikor előre, az alapszabályban évente tartott közgyűléseken nem lehet meghatározni, hogy adott esetben akár pénzintézettel, akár a kereskedelmi cégekkel kapcsolatban csak meghatározott szövetkezeti tagok, akiket az alapszabály jogosított fel erre, képviseljék a szövetkezetet.

Azt hiszem, ez a módosító javaslat mindenképpen támogatható, nem hiszem, hogy ez politikai vitákat is gerjeszt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a hozzászólási időkeret leteltét.) Ez egyértelműen javítaná a törvény szövegét.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu