VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak Bauer képviselő úr kérdésére válaszolva: nagyon sajnálom, tisztelt képviselő úr, hogy reggel nem volt itt a parlament mai ülésnapjának kezdetekor (Bauer Tamás: Hogyne lettem volna!), és nem hallotta azt a vitát, azt a napirend előtti hozzászólást (Bauer Tamás: Hallottam. az a baj, hogy itt voltam, és hallottam.), amely Hódmezővásárhellyel foglalkozott.

Az ön kérdését részben nyilván az is motiválta, hogy azt a csalódását, amit a választási eredmények miatt érez (Bauer Tamás: Nem ez a kérdés! Hol a pénz?) - hogy miközben az SZDSZ egy baloldali párttal, a szélsőballal, a Munkáspárttal összefogva sem tudott eredményesen szerepelni, azonközben a másik oldal hogy szerepelt. (Bauer Tamás: Hol a pénz?)

(12.10)

Tisztelt Képviselő Úr! Költségvetési vitát tartunk, tehát nem hiszem, hogy célja lenne a mai diskurzusnak politikai vitákat lefolytatni. (Bauer Tamás: Ez egyértelmű, de hol van a pénz?) A Közlekedési Minisztérium fejezetén belül megvan a lehetőség arra, hogy amennyiben a Közlekedési Minisztérium a különböző célok közötti csoportosítással akár az idén, akár jövőre (Bauer Tamás: Kitől veszi el?) ezt meg kívánja kezdeni, ez a fejlesztés, ez a beruházás elindulhat. A Közlekedési Minisztérium intézményi beruházásainál megvan erre a forrás (Bauer Tamás: Az árvízvédelemtől?), a közlekedési miniszter dolga az, hogy ezek után erre a célra, amennyiben szükségesnek látja, forrást biztosítson. (Bauer Tamás: Az árvízvédelemtől? - Szalay Gábor: Honnan lesz elvéve, Komárom megyétől? Mert oda nem is adtatok!)

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu