ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István ügyrendi javaslatára azt mondom, hogy ez igenis ide tartozik. Lentner Csaba képviselőtársunk módosító javaslatáról beszélünk, aki a módosító javaslatával a kívülálló üzletrész-tulajdonosok tulajdonának a megvásárlására állami eszközöket próbál a költségvetésben megjeleníteni. Mint már mondottam, ezt megalapozottnak tartom, sőt a kormánypárti képviselők, frakciók is hasonló elgondolást terveznek benyújtani a költségvetéshez, illetve hasonló módosító javaslatot az ezzel foglalkozó törvényhez.
Ugyanakkor rámutatnék arra, hogy Czoma Kálmán képviselő úr is nagyon jogosan szólt hozzá, miszerint a külső üzletrész-tulajdonosok igenis megérdemlik azt a segítséget, amiről beszélünk, hiszen ezek általában azoknak az idős személyeknek az örökösei, akiket annak idején kuláknak neveztek, a tulajdonukat erőszakkal bevitték a szövetkezetekbe, ezek után kapták ezeket az üzletrészeket. A mezőgazdaság úgynevezett szocialista átalakítása kapcsán lesöpörték a padlásukat, kénytelenek voltak a városba segédmunkásnak elmenni és munkásszállókon lakni. Annak ellenére, hogy élelmiszert termeltek, már hajnalban a hidegben beálltak a sorba, hogy reggel hozzájussanak 20 deka kenyérhez, mert a beszolgáltatások során annyira lesöpörték a padlásukat és elvették minden terményünket. S az a tudás, ami apáról fiúra szállt, tulajdonképpen ezzel az úgynevezett kuláküldözéssel került szétverésre, és innen datálódik vissza a mezőgazdaság szétverése, mert azokat a tapasztalatokat és hagyományokat az akkori rendszer ezzel a kényszerintézkedés-sorral megszüntette.
Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés