DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént Répássy Róbert hozzászólása kapcsán, amikor kérdéseket tett fel, többek között azt, hogy nem érti, hogy mi a baja a képviselőknek, hogy most nyilvános lesz majd a vagyonbevallás (Bauer Tamás: Most is az!), többen közbeszóltak, hogy most is nyilvános. (Béki Gabriella: Így van!) Sőt, Béki Gabriella, aki ezt most egy hangos "így van"-nal megint megerősíti, a felszólalásában azt mondta, hogy nincs semmi különbség, csak a személyi adatvédelmet illetően van különbség a két vagyonnyilatkozat között.

Ha ez így van, akkor azt nem értem, miért kellene Torgyán Józsefnek borítékot bontani. Ha a nyilvános azonos a titkossal, akkor miről vitatkozunk Torgyán úr tekintetében? Nem azonos a nyilvános a titkossal, mert vannak adatok még a titkosban, amik nincsenek benne a nyilvánosban, nem csak személyi adatbeli különbségek, tisztelt képviselőtársaim, és a hozzátartozókra vonatkozó adatok pedig - ha jól emlékszem - egyáltalán nem nyilvánosak, azok csak titkosak. Tehát ne tessék úgy csinálni, mintha ez a törvény nem tartalmazna egy minőségi előrelépést!

A másik észrevételem, talán nem is vitatkozó, talán inkább kiegészítő - ha jól értettem és jól figyeltem Wiener képviselőtársam hozzászólását -, hogy tulajdonképpen a vagyongyarapodást illetően - jogszerű vagyongyarapodásról beszélt - mi lehet egy lényeges szempont. Ezt szeretném én most megfogalmazni, mondom, talán nem is vagyunk vitában ezzel kapcsolatban, lehet, hogy csak kiegészítem a gondolatát. Én úgy gondolom, amikor majd akár a lakosság, akár a vizsgálóbizottság össze tudja vetni a vagyoni nyilatkozatokat, akkor arra nézve tud következtetést levonni, hogy legális jövedelmi viszonyaira tekintettel a képviselői vagyongyarapodás reálisnak tekinthető-e. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha a legális jövedelmi viszonyok nem igazolják a vagyongyarapodást, akkor nyilvánvalóan baj van. És hogy mi a további helyzet, a két perc lejárta miatt most nem tudom elmondani. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu