DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mátrai Márta és Szentgyörgyvölgyi Péter felszólalásaira reagálnék nagyon röviden. Előző kétperces megnyilvánulásomban az alkotmányos problémákat vetettem fel, most a benyújtott törvényjavaslat gyakorlati, hatékonysági problémáira hívnám fel a figyelmet. Először is arra: ha pontosan nyomon akarjuk követni, hogy a jövedelem és a vagyon hogyan függ össze egymással, annak a legjobb módszere az, ha az országgyűlési képviselők és hozzátartozóik éves adóbevallását tesszük nyilvánossá - ez a legmegfelelőbb eszköz, de ez egyszer sem merült fel, nyilván nem véletlenül. Meg kell jegyeznem, hogy ez természetesen az információs önrendelkezési jognak egy drasztikus korlátozását jelenti, azonban a kétségeket - legalábbis részben - annullálja.

Második megjegyzésem az lenne, hogy természetesen egy adóbevallás sem biztos, hogy hiteles, ennek következtében az adóbevallás benyújtása ellenére is lehetőséget kellene még biztosítani a vagyonnyilatkozattal, illetve a jövedelemnyilatkozattal kapcsolatos eljárásra.

Harmadik megjegyzésem az, hogy a törvényjavaslat gyakorlati értékében tulajdonképpen fideszes képviselők is kételkednek. A TV2 ma annyit említett műsorában megszólalt Hadházy Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Visegrád polgármestere, és elmondta: semmit nem old meg a vagyonnyilatkozat, hiszen például ha egy képviselő külföldi bankokban rejti el a vagyonát, vagy egyáltalán a jövedelmét nem is hozza haza, hanem eleve külföldön gyümölcsözteti, abban az esetben erre vonatkozóan semmiféle adathoz nem jutnak hozzá sem a képviselőtársai, sem pedig a nyilvánosság.

Józanul kellene gondolkodnunk, és a reális, valóságos feltételeket kellene vizsgálnunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu