ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is azt szeretném kérni, hogy a vitában ne személyeskedjünk. Ha itt személyeskedünk és személyekről beszélünk, akkor e törvényjavaslat szakmai vitája nem fog előrehaladni.
De ha már ezt teszik, ne ferdítsék el a tényeket! Elhangzott Hegyi Gyula képviselőtársamtól, mint minden ellenzékitől állandóan, hogy Torgyán József, Torgyán József. Mint a papagáj elkezdik ezt sorolni, és ezzel megy az idő. Elmondja, hogy azt nyilatkozta, hogy nem felelt meg a valóságnak a nyilatkozat titkos része. Ez nem igaz! Annyi igazság van benne, hogy egy kereskedelmi tévécsatorna azt a mondatot emelte ki egy nyilatkozatból, egy szövegkörnyezetből, amely arra vonatkozott, hogy a címet is tartalmazó titkos részt nyilván azért nem hozza nyilvánosságra, hogy ne adjon tippet a tolvajoknak, robbantóknak s a többi. Ezt úgy mutatták be, mintha ez az egész vagyonnyilatkozatra vonatkozott volna. Nem is vonatkozhat, mert egy része nyilvános. Azt, hogy a cím ne kerüljön nyilvánosságra, azt ellenzéki képviselőtársaim e javaslat kapcsán is többször indokoltnak tartják. Tehát azt hiszem, a miniszter úrnak ez a kijelentése is teljesen indokolt volt.
Úgy gondolom, hogy ez a rágalomhadjárat, amelyet Torgyán József ellen, illetve mivel a Független Kisgazdapárt elnöke, ezen keresztül nyilvánvalóan a Független Kisgazdapárt ellen folytatnak a kereskedelmi média segítségével, csúsztatásokkal, rágalmakkal, nem fog eredményre vezetni. Annak idején a történelemben már volt példa arra, hogy ez sajnos eredményre vezetett, amikor Rákosi elvtárs a szovjet megszállók segítségével ilyen rágalomhadjárattal, bebörtönzésekkel, koncepciós perekkel kiszorította a Független Kisgazdapártot a parlamentből. Én nem hiszem, hogy most, amikor nincs ilyen politikai támogatása az ilyen szándékoknak, mint akkor volt a szovjetek részéről, ez a mocskolódás, rágalmazás is ugyanezt az eredményt fogja hozni, tehát felesleges ezt csinálniuk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés