DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Természetesen, mivel részt vettem az általános vita teljes, azt hiszem, hétórás időtartamán, most már körülbelül négy, de lehet, hogy öt órája vitatkozunk, szóval, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mik hangoztak el. Örülök annak, hogy Keller képviselő úr és Bauer képviselő úr úgy ítéli meg, hogy legalábbis a kettejük álláspontja közeledett. Szerintem a kormánypártok és az ellenzék álláspontja nem közeledett az ügyben, tehát nem látom értelmét annak, hogy időhúzásra adjunk lehetőséget az ellenzéknek. Ebben az ügyben teljes egészében a Házszabály betűjének és szellemének a betartása szerint járunk el. Most egyhetes ülésezési rend van. Teljesen úgy járunk el, ahogy önök is elvárnák velünk szemben.

Az Országgyűlés előtt van általános vitája a javaslatnak, van részletes vitája, van szavazás a módosító javaslatokról, és van zárószavazás. Önök nem tértek el a Házszabálytól sem, tehát nem látok okot arra, hogy a részletes vitát meghosszabbítsuk. Ezt csak időhúzásnak tartanám. (Keller László: Mi van a gázközművagyonnal?)

Forrás: parlament.hu