DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem tudom, mit kezdjek Keller képviselő úr felszólalásával, mert nem tudom, hogy szándékosan magyarázta-e félre, vagy annyira rossz a terem akusztikája - de arra hivatkoztam volna, hogy kevés idő állna rendelkezésre? Én azt mondtam, hogy ma lezárásra kerül a részletes vita. A Szocialista Párttal üzenet formájában a múlt héten csütörtökön megpróbáltam fölvenni a kapcsolatot - ez az üzenetváltás nem vezetett eredményre. Azt hiszem, hogy amit egy kormánypárti képviselő ezen a téren megtehet, azt én megtettem; a mai szavazásból kiolvastam a választ.

Szeretném eloszlatni: semmi olyan ügyrendi indítványt nem terjesztettem elő, hogy ezt a vitát folytatni kellene. Ennek a vitának tulajdonképpen a hangulata az, amit Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr az előbb összefoglalt, hogy az ellenzék részéről egy sárdagasztásos obstrukció folyik, a legjobb tudomásom szerint a múlt héten több órán keresztül, ma is több órája. Ezt lehet csinálni, képviselőtársaim. Minden józan megállapodási lehetőség fel lett ajánlva, lehetett volna egyeztetni, lehetne egyeztetni. (Bauer Tamás: Ezt kizárták!) Visszautasítást kaptunk. (Keller László: Kizárták!) Parancsol? (Dr. Répássy Róbert: Azt mondtuk, hogy a parlamentben egyeztetünk!) Jó, hát tisztelettel, lehet, hogy ki lett zárva; én a kapcsolatot felvettem, a kapcsolatfelvételre meghallgatásra találtam, választ nem kaptam, csak a mai szavazással. Tudomásul vettem - csak akkor ne tessenek tájékozatlanság okán ilyen nagy szavakat pufogtatni!

Maradjunk abban, hogy kizárólag az történik, amit Szentgyörgyvölgyi képviselő úr mond: az ellenzék mindent elkövet az időhúzásért. Ebben nem leszünk partnerek. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu