DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Csak annyit szeretnék pontosítani, képviselő úr, hogy nagyon nagy különbség van aközött, ha valaki valamilyen intézkedés miatt bírálja az ügyészséget, mint ha tulajdonképpen bűnpártolás alá vonja. Azért ez két óriási különböző dolog, és ezt nem lehet azonos szinten említeni.

A másik: ön a jogalkotással kapcsolatos felelősséget említi. A jogalkotás természetesen optimumra törekszik, de ezt soha nem tudja teljesíteni. Szeretném emlékeztetni, nyáron kellett módosítani a vámtörvényt, mert a határokon egyszerűen lehetetlen helyzet alakult ki. Kellett a bortörvényt módosítani, mert szintén lehetetlen helyzet keletkezett. Ezek a jogalkotás folyamán előforduló, mondhatnám úgy is, hogy majdnem természetes hibák. A kérdés az, hogy van-e szándék: politikailag szándékosan olyanra szövegezték-e a jogszabályt, hogy visszaélésre alkalmas legyen? Ez a politikai felelősség, nem pedig az a jogalkotási hibaszázalék, amivel számolnunk kell, egyáltalán a jog jellegénél fogva!

A harmadik pedig nagyon rövid kiegészítés. Lehet, hogy itt a hozzászólásom hevében nem használtam pontosan kifejezéseket. Természetesen én az olyan jellegű politikai felelősség megállapítását ítéltem meg negatívan, amelyik egyoldalú, félinformációk alapján inkább befeketítés, semmint politikai felelősség-megállapítás.

Forrás: parlament.hu