HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, államtitkár úr. Egy kérdésemre válaszolt, hogy februárban - ezt legalább értem, az összes többi kérdésre adott válaszát nem.

Nagyjából pontosan lehet tudni ezt az összeget. Csak az egyszerűség kedvéért: körülbelül 10 százalékos inflációval most már biztosan számolhatunk, az 5 és 6 százalék között ez 4 százalék, a gazdasági növekedés 4-5 százalék közötti. Ez azt jelenti, hogy körülbelül - szerény számítások szerint - 6-6,5 százaléknyi többletjövedelem járna egész évre vonatkozóan visszamenőlegesen, ezek szerint, ha jól értem az ön szavait, nemcsak a pedagógusoknak, hanem a többi közalkalmazottnak, közszférában dolgozónak.

Továbbra sem látom, nem adott választ arra - még lesz módja -, hogy mi ennek a forrása a 2001-es költségvetésben, hiszen ilyen összeg - ez 10 milliárdot meghaladó nagyságrend - nem szerepel ebben a költségvetésben, és ténylegesen mennyi ez az összeg, hiszen december 20-a környékén, 19-én nagyjából pontosan lehet tudni a számokat.

Kérem, hogy ha tud, akkor erre válaszoljon. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu