MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A múlt év utolsó napirenden kívüli felszólalásában javasoltam, hogy a magyar állam ezeréves jubileumának megünnepléséből ne rekesszük ki mindazok utódait, akik az ezer év alatt a történelmi Magyarország népeit, nemzeteit, nemzetiségeit alkották, és akikkel közös a múltunk. Nincs szervesen elkülöníthető magyar, szlovák, román, horvát vagy szerb történelem, csak együtt tudjuk közös múltunkat hitelesen felmutatni. De nemcsak történelmünk közös, hanem szokásaink, életrendünk, ételeink, népzenénk is, de itt a Kárpát-medencében még genetikailag is többé-kevésbé rokonok vagyunk.
Tavaly azzal fejeztem be mondandómat: "Úgy érzem, vere dignum et iustum esse: kínáljuk fel a közös megemlékezések lehetőségét szomszédainknak, barátainknak, unokatestvéreinknek. Ne pöffeszkedve, az ezer évet kizárólagosan birtokolva emlékezzünk, semmiképpen sem a száz évvel ezelőtti görögtüzes, a nemzetiségeket lekezelő honfoglalási ünnepségeket utánozva, hanem szerényen, barátságosan, a többiek érzékenységét, másságát tisztelve és figyelembe véve, az idősebb testvér tapintatával és szeretetével, a közös európai jövő szellemében kellene finoman ünnepelnünk. Hiszen Gézáék a maguk idejében nagyon modernek voltak, legyünk mi is azok a szó legnemesebb értelmében.
Még nem késő, hogy mindezek szellemében a millenniumi programokat kiegészítsük. Fontos lenne az együttgondolkodás, a párbeszéd, a közös múlt elemzése, a tanulságok levonása, hogy közös jövőnket a tágabb európai hazában megtalálhassuk, együtt. Ez nemcsak a Kárpát-medencében élő magyarságnak, hanem valamennyi népnek, nemzetnek fontos, alapvető érdeke. Alapozzunk a közösre, tiszteljük és értékeljük a nemzeti sajátságokat, és legyünk büszkék egymás eredményeire és értékeire. Higgyünk abban, hogy ugyanannyi jóakaratú ember él a másajkúak között, mint miközöttünk! Ha megértenénk őket, barátaink lehetnének." Eddig a tavalyi idézet.
Vajon mi valósult meg e kívánságokból, amely a ma emberének természetes? Átnézve a millenniumi eseményeket, ünnepségeket, programokat, nem található egyetlenegy sem, amely a múlt közös voltára utalna, és lehetővé tenné, hogy a Kárpát-medence nem magyar lakossága bármi módon részt vegyen a megemlékezéseken vagy azokkal azonosuljon.
Az elhangzó beszédek, nyilatkozatok korántsem tükrözik azt az integráló, összefogó, nem kirekesztő, átölelő szemléletet, amely Szent István intelmeiben nagy súllyal szerepel, és amely az egyetlen korszerű megoldást, az európai egyesülést támasztaná alá.
Megint úgy tűnik, hogy ezer évig csak mi, magyarok tettünk itt mindent, csak mi voltunk jelen, csak a mi történelmünkről van szó. Ezzel nemcsak magunkat csapjuk be, de elszalasztjuk a Kárpát-medence többi népével való együttműködést, az annyira fontos európai integráció előkészítését, szemléleti megalapozását, hiszen olyan szemléletre van szükség, amely valamennyi nemzet és nemzetiség számára jogokat ad és kizárja a jogok megsértését. Ez az egyetlen út, amely a Kárpát-medencében a megbékéléshez, a tartós együttéléshez vezet. Ez az út annullálja Trianont, a szomszédok számára pedig a bécsi döntéseket, valamennyiünk számára a világháborúk tépázásait, a diktatúrák keserveit. Nagy lehetőséget mulasztanak el az illetékesek.
A bölcs XXIII. János pápa kívánságára a zsinati atyák kiegészítették a mise kezdetén elhangzó közgyónást, a confiteort, és a bűnök mellett a mulasztások megvallását is kötelezővé tették. Bizony, a mulasztások sokszor nagyobb károkat okozhattak, mint egyes bűnök. Még nincs teljesen késő, még némileg pótolhatók a mulasztások. Erre kérem itt az Országgyűlésben az illetékeseket, elsősorban Orbán Viktor miniszterelnököt, Rockenbauer Zoltánt, a kulturális örökség miniszterét és Nemeskürty professzor urat, a millenniumi kormánybiztost.
Azzal fejezem be, amivel tavaly: kívánjuk, legyen közös a millennium, és most, karácsony előtt pedig kérjük, hogy adjon Isten békességet a Kárpát-medencében minden jóakaratú embernek.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés