SZABÓ LUKÁCS (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelettel kérném a tisztelt Házat és különösképpen a miniszterelnök urat, hogy szívleljék meg azt, amit Gidai Erzsébet az 51. ponttal kapcsolatban elmondott.

Ez nem olyan fiaskó lenne, mint a Fidesznek a majdnem tízéves trianoni megemlékezés alkalmából történő kivonulása.

(19.00)

Ez a Magyarok Világszövetségének lenne a Trianonja, amit önök, kormánypárti többség okoznának. Felhívom a figyelmüket, hogy ne higgyék azt, hogy Csoóri Sándorral annyira szimpatizált volna az MSZP, de ennek ellenére soha nem jutott eszükbe, hogy megvonják a Magyarok Világszövetségétől a támogatást, csak azért, mert Csoóri Sándor esetleg nem tetszik. Hogy most volt egy választás, és ez nem tetszik bizonyos embereknek, ez egy dolog, de hát egy egész szövetséget, a Magyarok Világszövetségét emiatt büntetni, azt gondolom, hogy már nem bűn, hanem hiba.

Ezért kérem, hogy a történelem szégyenfoltját ne vegyék önmagukra, és az 51. pontot utasítsák el. Különösképpen a miniszterelnök urat kérem, ha már egyszer ő sem értett egyet ezzel a felvetéssel, akkor tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a saját frakcióját rendszabályozza meg.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu