TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Ház elnöke javaslatot tett az országgyűlési bizottságok tagjainak cseréjére. Az ügyrendi javaslatom az, hogy ebből az első kérdésben - az egészségügyi és szociális bizottság tagjára vonatkozó javaslatról - az Országgyűlés most ne határozzon.

Indítványomnak az az értelme és alapja, hogy az Alkotmánybíróság 27/1998. számú határozata kimondja, hogy a képviselői jogegyenlőségből következően minden országgyűlési képviselő számára biztosítani kell az országgyűlési bizottságok munkájában való részvétel jogát. Az előterjesztés ebben az esetben Hortobágyi Krisztina független képviselő részére nem biztosítja azt a jogot azáltal, hogy itt csak az szerepel, hogy az Országgyűlés mentse fel az egészségügyi és szociális bizottságból.

Álláspontunk szerint az lett volna a korrekt megoldás, ha ezzel egyidejűleg javaslat kerül az Országgyűlés elé, hogy Hortobágyi Krisztina független képviselő melyik bizottságban folytathatja munkáját. Miután erre nem került sor, így ez egy féloldalas javaslat, ennek megtárgyalása ebben a formában szerintünk az Alkotmánybíróság döntésével ellentétes.

Kérem javaslatunk elfogadását. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu