VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a távol lévő miniszter úr nevében is megköszönjem azt a méltatást, amelyet ön a Ház falai között elmondott. Azt hiszem, nekem nem tisztem, hogy az ő munkájáról véleményt mondjak, értékítéletet alkossak, hiszen közelről láttam, nyilván nem alkothatok objektív, elfogulatlan véleményt. Azt azonban hadd jegyezzem meg mindenképpen, hogy a pénzügyminiszter elmúlt két és féléves tevékenysége egyértelműen megmutatkozott a magyar gazdaság elmúlt két és fél éves sikereiben, abban a tendenciában, hogy a magyar gazdaságot ma Kelet-Európa egyik kistigrisének tartják, a magyar gazdasági növekedés az Európai Unió növekedéséhez képest kétszeres. Nem utolsósorban szerintem az ő munkája benne van abban is, hogy az Európai Unió legutóbbi jelentése, az országjelentés igen méltató szavakkal szól a magyar gazdaság és a magyar gazdaságpolitika teljesítményéről.
Pedig nem volt könnyű ez az elmúlt két és fél esztendő, hiszen ha csak belegondolunk abba, hogy mindjárt a kormányváltás után az oroszországi fizetésképtelenség, a dél-kelet-ázsiai, majd később a latin-amerikai pénzügyi válság, az általános nemzetközi bizalmatlanság, ezek egyáltalán nem könnyítették meg a magyar gazdaság gazdaságpolitikája alakítóinak munkáját. Emlékezzünk vissza, ezek mellett a külső romló feltételek mellett kellett a magyar gazdaságban azt az átalakítást megtenni, amely az eddigi egyoldalú, csak egyensúlyra koncentráló gazdaságpolitika helyett megindította egy növekedésre és a növekedés forrásait életszínvonal-, életminőség-javításra, valamint beruházásokra, felhalmozásokra fordító gazdaságpolitika lehetőségét.
Csak néhány példát hadd ragadjak ki ezekből az időszakokból; a Postabank kérdése az egyik. Ebben a Házban nagyon sokat vitatkoztunk arról, hogy helyes volt-e a Postabank konszolidációja. Azt hiszem, hogy ebben Járai miniszter úr következetes álláspontot képviselt. Azt mondta, hogy néhány közép-afrikai országot leszámítva nem képzelhető el, hogy az ország második, harmadik legnagyobb bankja csődközeli állapotba kerüljön vagy csődbe menjen, egyszerűen az ott meglévő betétesek érdeke, a magánbefektetők és a kisvállalkozók, vállalkozók pénze ezt nem teszi lehetővé.
(21.10)
Lépnünk kellett, és a magyar ezt a lépést megtette, a Postabank kérdését rendezte.
Ugyanezt mondhatom el egy másik hasonló bankválságról, a CW Bank ügyéről. A parlamenti vizsgálat a napokban fog lezárulni. Bízom benne, hogy a magyar kormánynak azt a következetes magatartását, amely a banki problémák tisztázására és általában a jegybank kereskedelmi banki tevékenységének megszüntetésre törekedett, majd ez a jelentés is támogatni fogja.
A '98-as és a '99-es év is természeti csapásokkal volt sújtott. Emlékezzünk vissza a tiszai árvízre; emlékezzünk vissza a belvizekre, a tiszai ciánszennyezésre; emlékezzünk vissza arra, hogy déli szomszédainknál háború folyt, amely jelentős mértékben apasztotta a magyar bruttó hazai terméket. Egyes felmérések szerint 120-130 milliárd forinttal volt kevesebb a bruttó nemzeti össztermék, mert idegenforgalomból, az elmaradt tranzitszállításokból, az elmaradt exportlehetőségekből nem folyt be ez az összeg az államkasszába, és nem termelődött meg ez a nemzeti érték.
Én tehát azt gondolom, hogy a miniszter úr tevékenysége az elmúlt két és fél évben eredményes volt, hiszen mindezen válságok ellenére a magyar gazdaság 4 százalék feletti növekedési tartományban maradt. Ma, amikor arról beszélhetünk, hogy az első negyedévben 6,6, a második negyedévben 5,9, összességében tehát 6,2 százalékos első félévi növekedés volt, akkor ezt egyértelműen sikerként könyvelhetjük el.
Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon remélem, hogy mint - klasszikus XIX. századi szóval - dezignált miniszter azt a megelőlegezett bizalmat, amit ön itt megtett, megadja nekem, és reményeim szerint meg tudok felelni azoknak az elvárásoknak is, amelyeket mint képviselő támaszt egy pénzügyminiszter tevékenységével szemben. Köszönöm szépen a hozzászólását.
Engedjék meg, hogy utolsó hozzászólóként békés, áldott karácsonyt kívánjak mindenkinek!
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés