DR. MÁTRAI MÁRTA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Úgy került most a parlament elé a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar integrációjáról szóló törvénycsomag, hogy azt megelőzte egy kemény, de alapvetően szakmai jellegű hatpárti egyeztetés, ami sikeresen, konszenzussal zárult.

A mai napon általános vitára bocsátott alkotmány- és törvénymódosítási javaslatok a parlamenti pártok által elfogadott normaszöveg szerint kerültek benyújtásra. Megmutatkozott, hogy a nemzet egészét érintő kérdésekben - és a honvédelem ezek között is a legfontosabb - a pártok képesek felülemelkedni pártérdekeik fölé.

Azért is nagy jelentőségű ez a megegyezés, mert az integráció már tíz éve várat magára, és a rendszerváltozás óta kormányzati ciklusokon átívelő szándékok, kísérletek, törekvések most valósulhatnak meg. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a honvédelem területén most történik meg a rendszerváltás.

Szeretnék visszatérni azokhoz a kezdeti kérdésekhez, amelyeket a kormányprogram megfogalmazáskor tettünk fel magunknak: kell-e integráció? Ez volt az első kérdés. A többségi érvelés azt mutatta, hogy kell.

(17.20)

A mi véleményünk határozottan az, hogy kell. Ezért szerepelt a kormányprogramban is. Sőt, nemcsak hogy kell, hanem ezt ma is nagyon tempósan és határozottan szeretnénk végrehajtani.

Hogyan viszonyult ez a kormányzati ciklusokhoz? Egy rövid gondolat erejéig talán érdemes ezeket feleleveníteni, már csak azért is, mert így kaphatunk választ arra, hogy miért van meg most már minden feltétele - politikai, szakmai és kényszerfeltétele is - annak, hogy erre az integrációra végre sor kerüljön. Még az áttekintés előtt szeretném előrebocsátani, hogy az integrációra természetesen nem a NATO-csatlakozás miatt van szükség. Az elmúlt időben gyakran lehettünk szem- és fültanúi annak, hogy különböző kérdések kapcsán a végső érv a NATO-csatlakozás volt, amikor már minden érvből kifogytak. A kormányzat nem ért ezzel a gyakorlattal egyet, és ezzel az érvelési technikával sem.

Erre az integrációra azért van mindenképpen szükség, hogy sokkal ésszerűbb, áttekinthetőbb struktúra legyen. Felszámoljuk a párhuzamosságokat, és arra törekszünk, hogy a honvédelmi igazgatás mindenféle szempontból megfeleljen a polgári demokrácia alapjainak, gondolkodásmódjának, stílusának, szemléletének is, és ezzel együtt természetesen hatékony szervezeti és jogi feltételrendszer jöjjön létre. Az csak másodlagos kérdés és talán nem véletlen, hogy a fejlett polgári demokráciákban, azon belül a NATO-országok köreiben is hasonló szervezetek alakultak ki. Semmiképpen sem lehet célunk, hogy lemásoljuk egyik vagy másik vagy valami ötvözött belső szervezetet. Tapasztalatokat természetesen kell szereznünk, de elsősorban a saját érdekünk az, hogy ezt az integrációt végrehajtsuk.

Időrendi szempontból vizsgálva a kérdést: nagyon hibásnak tartom azt, amit Németh Miklós kormánya lelépése előtt végrehajtott a rendőrséggel és a hadsereggel. Sok és más nagyon pozitív kormányzati intézkedés mellett ez kellemetlennek és negatívnak minősül. Gyakorlatilag sok szempontból lehetetlenné tette az alakuló polgári demokráciában a civil kontroll intézményrendszerét, illetve nagyon gyors vagy ennél sokkal gyorsabb gyakorlati megvalósítását.

Ezzel rátérek arra a kérdésre is, amit a megelőző vitákban többen érintettek, hogy a civil kontroll szempontjából fontos-e ez az integráció vagy sem. Ez egy nagyon fontos lényegi kérdés. Az elmúlt nyolc évben ezzel a struktúrával egyfajta feketedoboz-effektusnak lehettünk a szemtanúi. Azt értem a feketedoboz-effektus alatt, hogy a hadsereg, a Magyar Honvédség mint egy fekete doboz jelent meg a civil szféra előtt. Ismert történeti okok miatt a katonatársadalom sajátos módon meglehetősen elkülönült a civil társadalomtól, és ennek még mindig vannak bizonyos következményei, több mint tíz évvel a rendszerváltó folyamat után. Ezt azt jelentette, hogy a civil szférának nem volt megfelelő információja a honvédelemről. Ez az új modell az integráció keretében lehetőséget fog arra teremteni, hogy ez a feketedoboz-effektus lényegében megszűnjön, vagy legalábbis sokkal kevesebb problémát vessen fel a civil kontroll szempontjából. Azt hiszem, hogy ez rendkívül döntő, mert a civil kontroll természetesen nemcsak azt jelenti, hogy civil ellenőrzés, hanem azt is, hogy civil irányítás, amelyhez információk kellenek, és mindig akkor a legérdekesebbek vagy a legkényesebbek, amikor valami vitás kérdés kialakul. A vitás kérdések, amelyek eddig a katonatársadalmon belül kialakultak, döntő többségükben benne is maradtak.

Az új modellben a felelősséget a katonák helyett a mindenkori honvédelmi miniszter és a mindenkori kormány viseli. Mind a két kormányzati ciklus alatt láthattuk, hogy más viseli a katonák helyett a politikai felelősséget, ami a hibás döntésekből származott, adott esetben a katonák hibás döntéseiből, és nem került ki a civil szféra megfelelő szintjeire. Nem lehetett ezekről eszmecserét folytatni, és nem lehetett jól előkészíteni, megalapozott vita után olyanok részére döntési helyzetet teremteni, akiket megválasztottak erre, és akiknek egészen más a felelősségük. Arról nem is beszélve, hogy ha mégis valami vitás kérdés vagy probléma napvilágot látott, akkor azt nagyon könnyen értelmezhették úgy, hogy a katonák úgymond politizálnak. A jövőben mindenképpen úgy kell a viszonyokat alakítani, hogy katonákat ne kelljen politikai állásfoglalásra szorítani vagy még a látszatát is elkerülhessék annak, hogy a politika mentén mozognak.

Az integrációt elsődlegesen a feladatok hatékonyabb ellátása, a honvédelem központi igazgatásának eredményesebb működtetése indokolhatja. Az integrációra vonatkozó politikai döntés megszületett. Feltártuk a jelenlegi rendszerben rejlő nehézségeket, és ezt követően arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek feloldását az integráció valóban elősegítené. Az elérendő célok között szerepelt a civil irányítás jobb érvényesítése, a katonai szakértelem eredményesebb bevonása a döntéshozatali folyamatokba, általában a jobb együttműködés és összhang biztosítása a civil és a katonai elemek között, a döntéshozatal gyorsítása és egyszerűsítése, a döntések minőségének javítása, a végrehajtás eredményesebb biztosítása érdekében.

A Honvédelmi Minisztériumnak jelenleg nincs saját katonai stábja. A katonai szakértelmet és információkat egy általa irányított, de mégis kívülálló és jogilag is önálló szervezettől, a honvéd vezérkartól szerezheti meg. A honvédelmi politika kialakítása és működtetése csak a civil és a katonai elemek közös feladataként és felelősségeként fogadható el, ez a helyzet azonban nemkívánatos. A nagyobb hatékonyság és a jobb együttműködés egy szervezeten belül biztosítható. A szóban forgó átszervezés azzal, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar széttagoltságából eredő problémákat megszünteti, a civil minisztérium tényleges működését teheti lehetővé, és ezzel hozzájárulhat a civil kontroll gyakorlati megvalósításának előmozdításához is. A Honvédelmi Minisztérium működésében problémát jelenthet a politikai koordináció gyengesége, a koncepciók hiánya, a hatásköri tisztázatlanságok, a szakapparátus nem megfelelő teljesítménye, egyes személyi feszültségek és rivalizálások. Ha ezeket a tényezőket nem tárják fel, és a lehetőségek szerint nem küszöbölik ki, akkor a működési nehézségek az integráció után is fennmaradnak, illetve újrateremtődnek, és ez a nagy erőfeszítések árán végrehajtott integráció érdemét kérdőjelezhetné meg.

Tisztelt Országgyűlés! A NATO szempontjából elsődlegesen annak van jelentősége, hogy mennyiben érvényesül Magyarországon a civil kontroll, azaz hogy a civil vezetés képes-e akaratát érvényesíteni a honvédségnél jogilag és a gyakorlatban. Az integrált védelmi minisztérium a NATO-tagországokban általánosnak tekinthető modell, és ehhez célszerű igazodni. Az alkotmány nem szabályozza sem a fegyveres erők béke idejű irányításának szervezeti kereteit, sem azok belső vezetési struktúráját, ezért nem vezethető le az alkotmányból. Az alkotmánymódosításra egy kisebb jelentőségű formai okból és egy, a tartalmát tekintve lényeges szempontból van szükség. A formai ok, hogy megszűnik a honvédség parancsnoka státus, ami azért formai, mert eddig összeolvadt a vezérkar főnökével. A lényeges tartalmi változás pedig az, hogy a vezérkari főnök nem fog szavazati joggal bírni a Honvédelmi Tanácsban, hogy ne adódhasson olyan helyzet, amikor valamely feladatot úgy kell végrehajtani, hogy azt megelőzően ellene szavazott.

A tervezett integráció minden tekintetben illeszkedik a jelenlegi alkotmányos rendszerünkhöz. A tág jogi határok ellenére a gyakorlati mozgástér nem korlátlan, a konkrét megoldás kiválasztásánál nyilvánvalóan figyelembe kell venni bizonyos célszerűségi szempontokat, a fegyveres erők szervezeti és működési sajátosságait, a nemzetközi tapasztalatokat, valamint a Magyar Honvédség méretét és egyéb sajátosságait.

A honvéd vezérkar jelenleg kettős funkciót lát el. Egyrészt a honvédség központi vezető szerve, élén olyan parancsnokkal, aki szolgálati elöljáróként az egész személyi állományt vezeti. Másrészt a parancsnoklási funkciók mellett elvi, elemző, tervező, döntés-előkészítő és a civil vezetés részére katonai tanácsadói szerepet is ellát. Ez utóbbi funkció zökkenőmentes és hatékony megvalósítása érdekében lehet szükség a honvéd vezérkarnak a Honvédelmi Minisztériumba való beemelésére, azaz az integrációra. Az integráció ellenére azonban a parancsnoki funkció nem szűnhet meg, azt a vezérkari főnök fogja gyakorolni. A honvéd vezérkarral kibővített Honvédelmi Minisztérium elvi, stratégiai jellegű utasításait ugyanis ezen a szinten lehet és kell a csapatoknak kiadott parancsokra és intézkedésekre lebontani és továbbítani.

(17.30)

Ezt a funkciót a civil vezetés nem veheti át. A megosztott vezetésnek nevezett változat egyaránt számol azzal, hogy a vezérkari főnök továbbra is a honvédség szolgálati elöljárója, a honvéd vezérkar pedig a honvédség központi vezető szerve marad, azzal az eltéréssel, hogy ez a beterjesztett változat bizonyos tételesen megjelölt területeken a vezérkari főnök jelenlegi feladatkörét szűkíti, a honvédelmi miniszterét pedig bővíti.

Elválaszthatók egymástól az úgynevezett katonai és nem katonai ügyek. A Honvédelmi Minisztérium civil blokkja tevékenységének feltétlenül át kell fognia a honvédelmi tevékenység és a politika egészét. A honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök oszthatatlan és közös felelősséggel tartozik a védelmi ügyek viteléért azzal, hogy a politikai felelősségre tekintettel a civil miniszter joga a vezérkart is magában foglaló minisztériumon belül a feladatok konkrét elosztása. A katonai kompetenciák kijelölése időben változhat, és a gyakorlat szükségleteinek megfelelően alakítható.

A honvédelmi miniszter által kiadott belső szervezeti és működési szabályzat tartalmazhat részletesebb feladatmegosztási szabályokat. Itt jegyzem meg, hogy a hatpárti tárgyalásokon elhangzottak szerint a Honvédelmi Minisztérium előterjesztésében a Magyar Honvédség irányításának és felső szintű vezetésének rendjéről szóló kormányrendelet-tervezet, valamint a Honvédelmi Minisztérium új szervezeti és működési szabályzata elkészült. Ezeket a dokumentumokat az MSZP megkapta. Remélem, hogy velük együtt módunk lesz szakmai észrevételeket fűzni hozzájuk, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium figyelembe fog venni. Ezeknek a dokumentumoknak kell aprópénzre váltani a most vitára bocsátott törvényjavaslatokat, melyek szerint a vezérkari főnök a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozik, illetve az általa vezetett honvéd vezérkar a minisztérium szervezetén belül működik, és nem ékelődik közéjük a közigazgatási államtitkár.

A közigazgatási államtitkár külön blokk vezetőjeként, továbbra is a helyettes államtitkárokon keresztül, megfelelő módon vezetné a zömmel civilekből álló minisztériumi részt, a vezérkari főnök pedig - mint a honvédelmi miniszter legfőbb katonai tanácsadója - a zömmel katonákból álló vezérkart. A "zömmel" szót azért tettem hozzá, mert itt nyilván egyfajta természetes keveredés lesz, illetve szerintünk kívánatos lenne a jövőben. Itt jegyzem meg, és ezt talán az elején kellett volna elmondanom, hogy e modell sikeres működésének, a civil kontrollnak az egyik legfontosabb feltétele az, hogy legyen megfelelő számú, megfelelően képzett civil, akik mind szemléletükben, mind szaktudásukban, gyakorlottságukban vitaképes, adott esetben döntésképes, megfelelően felkészült partnerei lehetnének a megfelelő felkészültségű katonáknak is. Azt hiszem, hogy ebből a szempontból nem lehetünk elégedettek, hiába telt el tíz év, sok tennivaló van, hiszen ez a modell feltételezi ezeknek a civileknek a jelenlétét.

A kényes kérdés tulajdonképpen nemcsak politikai, hanem viszonyrendszer szempontjából és igazgatási szempontból is az, hogy a vezérkari főnöknek és a közigazgatási államtitkárnak milyen az apparátushoz való viszonya. Határozottan az az álláspontunk, hogy egyfajta mellérendelt viszonyt, illetve adott esetben, úgy mondhatnám, definiálatlan viszonyt kell meghatározni. Nyilván a hatáskörök és az információáramlás különböző szervezeti és jogi szabályozásával lehet egyensúlyokat teremteni. A civil kontroll szempontjából nagyon fontos dolog, mint már említettem, a feketedoboz-effektus. Hol szűnik meg ennek a lényegi problémája? Ott, amikor a vezérkar szakmai elöljáró szerv marad, de a vezetés nem kifejezetten katonai, szakmai területein a minisztérium civil blokkja visz önálló szerepet. Ez azt is jelenti, hogy az imént említett két dokumentumtervezetben pontosan meg kell határozni, hogy melyek azok a nem kifejezetten katonai szakmai területek, amelyek vezetési aktusait a Honvédelmi Minisztérium civil blokkja érvényesítheti a honvédség felé. A most folyamatban lévő jogalkotási, szervezési, előkészítési felkészülés után az év első felében az integrációt kell megvalósítani.

Tisztelt Országgyűlés! Ahhoz, hogy a rendszer működését megítéljük, három szempontot szoktunk figyelembe venni, illetve a garanciák szempontjából három szinten érdemes a nagy rendszerek működését valamilyen módon vizsgálni. Az egyik szint a jogi, beleértve a belső szabályozási kérdéseket is, mint legfontosabb garanciális elemet. A másik szintet a szervezeti felépítés és az ezt valamilyen módon megjelenítő, illetve alátámasztó szervezeti formák jelentik. A harmadik pedig a személyi szint. Ez utóbbi a személyi garanciákat és az egyes személyek belátását, szándékait vagy kritikai érzékét becsületességét fogja át.

Jól látható a kormány szándéka, hogy mindenekelőtt a jogi munkára helyezi a hangsúlyt, ez az első és a legfontosabb. A második rész lesz majd a szervezet, a harmadikat pedig a személyi garanciák szintjén próbáljuk megteremteni. Álláspontom szerint egy ilyen nagy átalakítás során meg lehet találni azokat a jogi, szervezeti és személyi döntési feltételeket, amelyek mentén sikeresen végig lehet vinni az integrációt. A kormányzat a tekintetben is elég elszánt, hogy nem fog figyelembe venni olyan törekvéseket, amelyek eltérítenék vagy akár csak lassítanák szándékának megvalósítását.

Az integrációval összefüggésben még egy kérdést tartok szükségesnek hangsúlyozni. Az elmúlt években sokan vetették fel, politikusok és szakemberek egyaránt, hogy a Magyar Honvédség szervezete fejnehéz. Az évek során az egyre csökkenő létszámú hadsereg vezető szervei rendkívül ötletgazdagon folyamatos átalakításon mentek keresztül, létszámuk azonban érdemben nem változott. Amikor látszólag csökken a Honvédelmi Minisztérium vagy a vezérkar létszáma, azt vesszük észre, hogy gomba módjára nőnek ki a csökkenés számánál nagyobb létszámú háttérintézmények. Ennek a folyamatnak véget kell vetni. A Magyar Honvédség nagyságával arányos, összehangolt minisztériumban szűnjenek meg a párhuzamos szervezeti elemek, és a jövőbeni civil, illetve katonai blokk ne akarjon olyan módon túlsúlyra szert tenni, hogy tekintélyes háttérintézményeket, szükségtelen parancsnokságokat hoznak létre. Ebben a kérdésben is egyetértés van a parlamenti pártok között.

Az integrációhoz szorosan kapcsolódik a haderőreform folytatása is. Új lendületet nyerhet a honvédség átalakítása, NATO-kompatíbilissé formálása. Kiemelném, hogy a szövetségesi speciális feladatokra való felkészülés nagyon fontos, szavahihetőségünk megtartásának záloga ez. Nem sodródhat azonban hátra a Magyar Honvédség alapvető feladata, nevezetesen, hogy legyen képes és kész hazánk megvédésére bármilyen támadással szemben, szövetségeseink támogatását is élvezve.

Végezetül a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében köszönetemet fejezem ki a többi parlamenti pártnak azért a konstruktív magatartásáért, amit az integráció megvalósításáért felmutattak. Elismerés illeti a Honvédelmi Minisztérium szakértőit a normaszöveg szerkesztéséért, nem kevésbé a pártok szakértőit, akik kitűnő munkát végeztek annak érdekében, hogy a most benyújtott törvényjavaslatok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szakszerűek legyenek, és az ezek alapján újjászerveződő minisztérium működése erősíthesse hazánk biztonságát.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezeket figyelembe véve a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar integrációjának megvalósítása érdekében javaslom mind az alkotmánymódosítás, mind a benyújtott törvénymódosítások elfogadását.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu