DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Nem mindenben értek egyet a miniszter úrral, munkatársai bizonyos szempontból nem pontos adatokkal szolgáltak. Kérdésemben, ami az illető gát felépítésére vonatkozik, nem azt mondtam, hogy a gátat törvénytelenül építették föl, hanem azt, hogy a jelenlegi természetvédelmi törvénnyel ellentétesen áll fönn, és nem a természetvédelem érdekeit szolgálja.
A harmadik kérdést illetően közben megkeresett engem a vízügyi igazgatóság vezetője, és arról tájékoztatott, hogy már megszüntették és nem tekintik belvízöblözetnek azokat a területeket, ahonnan folyamatosan szivattyúzzák a vizet, tehát ez a kérdés szerencsésen megoldódott, köszönöm szépen.
A harmadik - eredetileg a második - és legaggályosabb kérdés a kékalgák elszaporodása. Erről csak azt tudom mondani, hogy aszályos év volt, és ez volt a szerencse, mert abban az esetben, ha beengedik a kékalgás tó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mérgező vizét, bizony a balatoni turistaforgalom tönkre lett volna téve.
Köszönöm szépen; a választ különben elfogadom.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés