DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az adatok tekintetében én nem tudok másból kiindulni, mint hogy pályázati úton milyen forrásokat tettek közzé, hozzáférhetővé a pályázók számára. A legutóbbi adatok szerint 75 millió forintról szól a pályáztatás.
Vissza lehet révedni a múltba természetesen. Egyet azonban szeretnék leszögezni: a rendszerváltás óta az önök kormánya az első, amely évről évre valódi, szétosztható többletforrásokkal rendelkezik a gazdasági növekedés eredményeként. Az csak politikai döntés, prioritás kérdése, hogy mindezt mire használják fel. Én javasoltam, hogy a gyermekszegénység problémáinak megoldására.
Konkrét javaslatsort tartalmazott az interpelláció, amelyre ön nem reagált, más alternatív megoldási javaslatot sem mondott el. Éppen ezért nem tudom elfogadni a választ, és kérem a képviselőtársakat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ők se fogadják el, hogy elmondhassa a miniszter úr, milyen konkrét javaslatai lesznek ebben a kérdésben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés