DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pénzügyminiszter Úr! A MIÉP-frakció részéről nem tartjuk szerencsésnek, hogy ez az öt darab nemzetközi egyezmény együtt kerül szavazásra, ugyanis a kettős adóztatást elkerülő törvényt és a beruházásvédelmi törvényt támogatjuk, a nemzetközi pénzintézetekhez való csatlakozást, alaptőke-emelést azonban kifejezetten nem támogatjuk.
Ennek indokát, különös tekintettel a 9/E pont alatt rögzített, az Európa Tanács Fejlesztési Bankjában való tőkeemelést tartjuk annyira aggályosnak, hogy evégett kértem szót. E szerint az előterjesztés szerint már a bank tanácsa '99-ben döntött arról, hogy Magyarország tőkét emel ebben a pénzintézetben. Most, közel két év elteltével ennek a jóváhagyása történne meg a részünkről.
Ez a 15 millió 287 ezer euró a mai MNB deviza-középárfolyamon számolva közel 4,5 milliárd forint. Ha azonban, tisztelt pénzügyminiszter úr, megnézzük a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényt - ez a törvény, amely vonatkozik vagy vonatkozna a Magyarországon működő pénzintézetekre -, kiemeli, tehát kivételezi az Európa Tanács Fejlesztési Bankját. Arra a pénzintézeti tevékenységre tehát, amelyet ez a bank folytat Magyarországon, a magyar törvények, szabályok és ellenőrzési lehetőségek nem vonatkoznak.
Összességében azt szeretném önnek mondani, pénzügyminiszter úr, hogy az ilyen lehetőségeket, tehát a magyar adófizetők pénzének nemzetközi pénzintézetekbe való átpumpálását, még ha az alaptőke-emelés is... - a pénzügyminiszter kerítsen arra lehetőséget, hogy a pénzek felhasználását bemutassa. És ha a pénzintézeti tevékenység ebben az országban történik, akkor a Magyar Országgyűlésnek, az Állami Számvevőszéknek erre legyen lehetősége, hogy ellenőrizze, ne pedig bújtatott törvényi eszközökkel vegyék ki a nemzetközi pénzintézetet a magyar törvény hatálya alól.
(18.40)
Látok egy súlyosabb aggályt is, miszerint az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának a magyar hitelintézeti törvényből való kiemelése 2001. január 1-jétől hatályos, tehát másfél hónappal ezelőtt lépték meg, hogy kiveszik a magyar állam ellenőrzési jogköréből ezt a bankot, most pedig 4,5 milliárd forintnak megfelelő euróösszegben tőkét kívánnak emelni.
Egyúttal választ is várok öntől arra, miniszter úr, hogy a kormány ezt milyen rendező elvek alapján gondolja; illetve itt az a joghézag, amire konkrétan rámutattam: milyen indokok alapján tartja alkotmányosnak, törvényesnek, hogy most - nyilván kormánypárti többséggel - ezt a törvényjavaslatot önök megszavaztassák?
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés