SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány tavaly áprilisban benyújtotta a villamos energiáról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. A parlament ennek a törvényjavaslatnak elkezdte a tárgyalását, lebonyolódott a vezérszónoki hozzászólások köre, majd ezt követően a kormány felfüggesztette a törvényjavaslat tárgyalását.
A decemberben megkapott törvényalkotási program szerint azt tudtuk meg, hogy ennek a törvényjavaslatnak, tehát ugyanennek a törvényjavaslatnak a továbbtárgyalását a kormány kérte a parlamenttől, és áprilisra a törvény meghozatalát előirányozta.
Ehhez képest meglepő, hogy a törvényjavaslatban foglalt leglényegesebb alapelvet, az energetikai liberalizáció alapelvét ugyanakkor az egy hónappal vagy két hónappal ezelőtt megjelent, és a Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemző Központjának kiadványaként kibocsátott Stratégiai Füzetek - 6. számú füzet - alapjaiban nemhogy megkérdőjelezi, hanem alapvetően megtámadja. Ebben az füzetben olyanok olvashatók - csak egyet olvasok föl -, hogy a kormány olyan liberális villamosenergia-törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, melynek elfogadásával a külföldi tulajdonú társaságok erőfölénye szinte korlátlanul érvényesíthető lenne. Az energetika további liberalizálásának Magyarországon nincsenek meg a feltételei.
Minthogy a Gazdasági Minisztériumtól és a Magyar Energia Hivataltól ugyanakkor azt tudjuk, hogy valóban ezt a benyújtott törvényjavaslatot akarja a kormány törvényi szintre emelni, teljes zavarban van minden hozzáértő és figyelő, mert nem tudja, hogy mit akar a kormány; akar-e liberalizálni vagy nem akar liberalizálni. Enélkül pedig nem lehet a törvény tárgyalását folytatni.
Kérem a véleményét. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés