DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Két megjegyzést szeretnék tenni, csak azért, hogy megint ne a csúsztatások birodalmába csússzunk el.

A 9. európai uniós jogharmonizációs irányelv tipikusan az a tartalom, ami a munkáltatókra és a munkavállalók képviselőire tartozik. Önök ebben azt a gyakorlatot követték, hogy leírtak egy egyoldalúan munkáltatóbarát változatot, majd utána nagyvonalúan felajánlották, hogy a két fél állapodjon meg, és ha a két fél megállapodik, akkor azt a kormány akceptálja. Elnézést kérek, ez a sportszerűtlenség teteje! Mitől várnám én a munkáltatóktól, hogy visszalépjenek, amikor a kormánytól tálcán kaptak egy lehetőséget, egy előnyökkel együtt járó változatot? Ezért álnokság azt mondani, hogy egyébként volt idő, meg kellett volna beszélni, a két félnek meg kellett volna állapodnia. A történet arról szól, hogy a kormány idő előtt ebbe beavatkozott, mégpedig egyoldalúan valakinek a rovására. Most pedig azt mondani, hogy én vagyok a békebíró, őszintén szólva, ez nem is teljesen tisztességes.

A másik: szeretném figyelmeztetni az államtitkár urat, hogy a házelnök úr nem sokkal ezelőtt azt mondta, hogy amit ma tárgyalunk, annak holnap lejár a határideje a módosító indítványok benyújtását illetően. Mikor kell még itt egyeztetni és kivel és miről? Ezt egyébként meg lehetne oldani egy egyoldalú lépéssel, amire a javaslat írásban is a kormány asztalán van, szóban is elmondtam, és ez nem az egyéni véleményem, hanem ez a munkavállalók valamennyi képviselőjének egybehangolt véleménye.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu