DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Néhány reflexió az elhangzottakra: azt hiszem, hogy az nem lehet kétséges dolog, hogy a versenyképesség Magyarországon is nagyon fontos, kiemelt és valószínűleg a következő években is preferenciákat élvező cél lesz.
A kérdés tulajdonképpen úgy vetődik föl, hogy mi ennek a versenyképességnek és többletteljesítménynek a célja, ha egyébként a versenyképességet biztosító legnagyobb és legszélesebb társadalmi csoport rovására történik mindennek a pozíciónak a biztosítása.
Mélységesen egyetértek azzal, amit Bauer Tamás mondott, hogy lesznek olyan kemény falatok, amiket egyszerűen a történelem szükségszerűségei miatt igenis kényszerűen le kell nyelnünk. Csak az a kérdés, hogy ezt egyoldalúan kell-e megcsinálni, vagy ki kell egyensúlyozni egy olyan kompenzációs rendszerrel, hogy akinek egyébként terhet növelünk, annak más tételekben tehercsökkenést is tudunk biztosítani.
(16.00)
Nem akarok cinikus lenni, de ha tényleg annyira munkavállaló-barát az államtitkár úr is és Bernáth Ildikó is és ennyire fáj a szívük a munkavállalókért és a szakszervezetekért, persze akkor van egy kérdésem, hogy akkor miért hozták meg az elmúlt években a szigorító törvényeket, miért tesznek rendre dehonesztáló megjegyzéseket, és miért tesznek állandóan elvbarátaikkal együtt ezen a téren elmarasztaló ítéleteket. Ha tényleg az a céljuk, hogy itt megerősödjön a dolog, tényleg hatékonyabb legyen, akkor az intézkedések ezzel teljesen szöges ellentmondásban vannak, és azt gondolom, hogy erről is le kell húzni a leplet.
Még egy megjegyzésem van. Államtitkár úr, ha ennyire nagyszerű a helyzet és ennyire fáj a lelkük ezekért a dolgokért, akkor mutasson fel konkrét példákat, hogy hány állami ellenőrzés tárt fel a szervezkedési szabályok korlátozására vonatkozó tényeket, hány büntetés volt ilyen területen, hány elmarasztalás történt!
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés