BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Az Országgyűlés jobboldali többsége tavaly határozatot hozott arról, hogy az iskolákban minden évben emléknapot szenteljenek a kommunista diktatúrák áldozatainak. A jobboldal elzárkózott attól, hogy a javasolt emléknap mindenféle diktatúra áldozatairól szóljon, holott Európa és azon belül Magyarország XX. századi történetében nem csak kommunista diktatúrák szedtek áldozatokat.

A szabad demokraták nem szavazták meg a javaslatot, mert nem hívei az iskolai élet átpolitizálásának, a történelem sematizálásának, és mert számítani lehetett arra, hogy nem az emlékezés, nem a múlttal való szembenézés, hanem egyfajta egyoldalú, hamis történelemkép sulykolása a valódi cél.

Egy héttel ezelőtt, amikor a kormány megtartotta a maga rendezvényét, kisajátítva erre a célra az ország Házát, messzemenően beigazolódott, hogy joggal mondtunk nemet az emléknapra.

Olyan szónokokat hívtak meg a szervezők, akik a mára végletesen megosztottá vált '56-os csoportok jobbszárnyához tartoznak, s akik az országházi emelvényről az egykori hóhérok örököseiként átkozták ki a magyar politikai közösségből a mai szocialistákat. A jövő évi választási kampányt előkészítő politikai akciónak lehettünk tehát tanúi.

Minthogy napnál világosabbak az ezt a néhány napos kampányt vezérlő sanda szándékok, nem is erről akarok a továbbiakban beszélni, hanem az emléknap kapcsán elhangzott úgynevezett értékelések tartalmáról. Legjobb, ha a legszélesebb közönséget elérő szövegből, a Fidesz-MIÉP-televízió február 23-ai Híradójának felvezető szövegéből indulunk ki. Ebből a szövegből megtudhattuk például - idézem -, hogy "1917. november 7-én a bolsevikok által irányított felheccelt munkások elfoglalták a Téli Palotát, és az eluralkodott zűrzavarban átvették a hatalmat", meg hogy "sikertelen értelmiségiekből, kétes egzisztenciákból" lettek a kommunista vezetők, továbbá, hogy a "kis diktátorok milliószámra gyilkolták vélt és valós ellenfeleiket, és kényszerítették őket munkatáborokba, a gulagra"; hogy "a kommunizmus megsemmisítette a régi társadalmi vezető osztályokat, az államosítással megszüntette a polgári magántulajdont, ezzel kívánva elérni a régóta hirdetett, de álságos egyenlőséget", míg "valójában csupán a kommunista vezetők, a párt funkcionáriusai élvezték a kiváltságokat".

Abban az országban, ahol közvélemény-kutatások szerint a legtöbb embernek Kádár János a XX. század legpozitívabb politikusa, az effajta sommás értékelés aligha talál utat az emberek gondolkodásához. Éppen mert a kommunista diktatúrák valóban magyarok százezreinek, világméretekben pedig emberek millióinak törték derékba az életét, éppen mert a kommunista rendszer évtizedeken át akadályozta az ország felzárkózását a fejlettebb világhoz, az effajta sematikus, propagandisztikus értékelésekkel nem lehet mit kezdeni.

Hogyan magyarázzák meg a Schmidt Mária-féle kurzustörténészek, hogy a kommunista vezérek többnyire egy felszabadítónak ismert ideológia mentén fellépő önfeláldozó szabadságharcosokból lettek egy szörnyű diktatúra elkötelezett hívei, hogy aztán egy részük - az Angyal Istvánokra és Nagy Imrékre gondolok - a felszabadító eszmékhez ragaszkodva, a kommunista rendszerrel szemben váljon újra szabadságharcossá? Hogyan magyarázzák meg, hogy olyan kiváló írók, filozófusok voltak a kommunista mozgalom elkötelezett hívei, mint a francia Louis Aragon és Roger Garaudy, a német Bertold Brecht, a spanyol Jorge Semprun vagy a magyar Lukács György és József Attila, hogy aztán egy részük szembe is forduljon a kommunista mozgalommal? Hogyan is lehetne meghaladni a kommunista múltat, ha nem értjük meg a mibenlétét? Az effajta emléknap a szembenézést nem segíti, csak a propagandát. Fel kell tételeznünk, hogy a Fidesz propagandistái maguk sem hiszik el primitív propagandaszövegeiket, csak mondják, hátha mások majd elhiszik nekik.

Már csak azért is fontos lenne valóban megérteni a XX. század történetének ezt az elemét, mert a kommunista mozgalom nem az első olyan szabadságmozgalom volt a történelemben, amely gonosztevőkké változtatta a szabadság elkötelezettjeit. Nem az első volt, s félő, hogy nem is az utolsó. Manapság is megfigyelhetjük, hogy miképpen szorgoskodnak a szabadság, a jogállamiság egykori elkötelezettjei a jogállam felszámolásán, attól a meggyőződéstől vezettetve, hogy az ő számukra a kitüntetett cél minden eszközt szentesít. De hát nem az ilyen meggyőződés tette az egykori kommunistákat is gonosztevőkké? A nácik áldozatává lett cseh kommunistával, Július Fuc
ikkal mondhatjuk a XX. századi történelem ismeretében: "Emberek, legyetek éberek!" Itt és most, 2001 Magyarországán is.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu