DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy tudnám összegezni az előterjesztést és a miniszter úr véleményét, ha odafigyeltünk volna, akkor felmértük volna. De kiderült, hogy valamelyik hivatal talán felmérte, arról viszont valószínűleg nincs összegzés, felmérték, hogy a parasztok érezzék, hogy törődnek velük. De nem tudjuk, hol van ennek az összegzése.

A következő tétel az lehetne, ha már nem adtuk tavaly, higgyék el, hogy szívesen adnánk, de visszamenőleg, bemondás alapján nem lehet.

A másik mozzanat, hogy gratulálok a kisgazdáknak, mert tanultak a Fidesz kiváló kampánystratégiájából, mert azt mondja ez az előterjesztés, ne azt nézzétek, hogyan kormányozunk, hanem azt nézzétek, hogy mit szeretnénk és mit fogunk ígérni a jövőre nézve. Mentségükre szolgál ugyanakkor, hogy a háromhetenkénti parlamenti ülésezés miatt ezek a prompt problémák, ugyanúgy mint a borjövedéki problémánál is és másutt is, a parlament működésébe bele van kódolva, hogy ilyen dolgok egyszerűen kimaradnak, elfelejtődnek; hogy olyan életviszonyokat érintő törvényeket nem tud a parlament körüljárni megfelelően, és nem tudja ezeket a jelzéseket időben lereagálni és a kormány felé jelezni.

Úgyhogy azt gondolom, tipikus példája ez az előterjesztés is annak, hogy jó szándék van, csak ennek semmi nyomát nem látjuk a tényleges kormányzásban, és utólag mi, ellenzék nem tehetünk mást, mint hogy támogatjuk azt, hogy ezt a kérdést, ha már valószínűleg fel is mérték, ebben az évben is orvosolni kell, ahol lehet, hiszen a finanszírozási válság a mezőgazdaságban az idén még további problémákat okozhat.

Forrás: parlament.hu