DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által felidézett múlt év végi eseményekkel kapcsolatban először is szeretnék emlékeztetni arra, hogy az állami gazdaságok sorsával kapcsolatos aggódó ellenzéki kérdésekre annak idején a miniszterelnök úr - és nyilván ön is részt vett ezen az ülésen - a parlament plenáris ülésén személyesen adott átfogó választ. A téma iránt érdeklődő képviselőként bizonyára ön nem szorul arra rá, hogy a kormányfői válasz után most én még részletesen kifejtsem azokat a gondolatokat, amelyek egyébként azóta módosulhattak.
A második kérdésnek a megválaszolása mégis megkívánja, hogy rámutassak, a miniszterelnök úr akkor tételesen felsorolta, melyek azok a nemzeti értéket megtestesítő mezőgazdasági állami tulajdonrészek, amelyek tartós állami tulajdonban maradnak. Nem kell tehát amiatt aggódnia, hogy a magyar mezőgazdaság biológiai alapjai, ahogyan ezt ön felvetette, veszélybe kerülhetnek. Az integrációs szerepkör ugyanakkor nem feltétlenül kötődik állami tulajdonláshoz, amit számos, magántulajdonban lévő vállalkozás sikeres integrátori szerepvállalása, például a vetőanyag termeltetésében is, megmutatott az elmúlt idők során.
Ami pedig az első kérdést illeti, megnyugtathatom, semmiféle hátsó szándék nem vezeti a kormányt, amikor az ön által is említett 12 gazdaságot a Magyar Fejlesztési Banknak kívánja vagyonkezelésre átadni.
(16.10)
Mint közismert, az MFB-ről szóló, előkészítés alatt álló törvény kiemeli a bank stratégiai-fejlesztési szerepkörét. Ezúttal csupán egy konkrét példát láthatunk majd arra, hogy a Fejlesztési Bank nemzetgazdaságilag fontos, de sok szempontból feljavításra szoruló állami tulajdonú vállalatokat saját forrásainak felhasználásával megbízhatóan működőképessé tesz.
A miniszterelnök úr említett tájékoztatásában azt is jelezte, hogy a kormány az értékesíthető állami mezőgazdasági vagyonrészeket a magyar gazdáknak kívánja eladni. Közismert ugyanakkor, hogy a magyar gazdák többsége nincs abban a helyzetben, hogy ezekért a vagyonrészekért készpénzzel legyen képes fizetni. Piaci kamatozású hitelek felvétele viszont a mezőgazdaság mai jövedelemtermelő képessége mellett kevésbé vonzó lehetőség volna. Az MFB bevonása azért is előnyös, mert a törvényalkotó szándéka szerint az állam fejlesztési bankja nonprofit alapon fog működni, így a lehetséges legkedvezőbb hitelkonstrukciót lesz képes kínálni az állami vagyont megvásárolni szándékozó magyar gazdák számára. Biztos vagyok benne, hogy a képviselő úr mint a magyar gazdatársadalom elhivatott érdekképviselője, egy ilyen kedvező hitelkonstrukciót, amelynek a körvonalai, szerkezete a közeljövőben kialakulnak, szintén üdvözölni fog. Köszönöm a figyelmét és kérem a válaszom elfogadását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés