DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az agrártársadalom nagy izgalommal várta az agrártámogatásokról szóló kormányrendelet megjelenését, annál is inkább, miután az agrártárca számos vezetője számolt be a rendelet megjelenése előtt arról, hogy milyen támogatási rendszerek lesznek ebben az agrártámogatási rendeletben, és ezek mennyivel múlják felül a korábbi támogatási rendszereket.
Meg is jelent a 30/2001. számú agrártámogatási kormányrendelet, és valóban, aki kezébe vette ezt a rendeletet, örömmel tapasztalhatta, hogy például a földalapú támogatásnál valóra vált a kormányzat ígérete, miszerint a 20 hektárig terjedő területen gazdálkodókat 12 ezer forint/hektár állami támogatás illeti meg, a 20-50 hektárig terjedő területen gazdálkodókat pedig 8 ezer forint/hektár támogatás illeti meg, és az ezt meghaladó területen, 50-300 hektárig pedig négyezer forint/hektár támogatást kapnak a földön gazdálkodók.
Igen ám, de aki kezébe vette a rendelet mellékletét, megdöbbenve tapasztalta, hogy az 1. számú melléklet lényegében agyonütötte az agrártámogatási rendelet földalapú támogatásra vonatkozó részét, mert kimondta, hogy akkreditált talajlaboratóriumnak öt évnél nem régebbi igazolásával lehet csak ezekhez a támogatásokhoz hozzájutni, ez pedig sokkal többe kerül, mint maga a támogatás.
Kérdezem: miért változtattak ezen a rendeleten? Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés