LÉVAI TIBOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sáling képviselő úr néhány felvetésével kapcsolatosan - valóban két perc -: a képviselő úr fölveti, hogy a határozott időtartamú munkaviszony létesítésének korlátozása elmarad. Ez a 29. § egyébként, a harmadik szakaszban tartunk.
A helyzet az, hogy az Országos Munkaügyi Tanács szakbizottságában, a munkajogi bizottságban az előzetes szakmai egyeztetések során éppen a kormányzati oldal vetette fel ezt a kérdést, és ennek a kérdésnek a szabályozását. A szociális partnerek úgy foglaltak állást, hogy a jelen törvényjavaslatban ne kerüljön sor további módosításra.
A törvényjavaslat egyébként a hatósági engedélyhez kötött munkaviszony létesítését korlátozza, amikor kimondja, hogy a munkaszerződés csak az engedély birtokában, az engedélyben megírott határozott időtartamra köthető. Tehát képviselőtársam figyelmét minden bizonnyal elkerülte ez a tény. Ahogy ön említette, logikus valóban a módosító javaslat, de azt gondolom, hogy ezt az OMT rendezte.
Képviselőtársam a 40. §-nál a helyettesítés díjazásával kapcsolatosan tette föl, hogy megszűnik a helyettesítés díjazása. Itt is logikus a módosító javaslat, viszont a helyzet az, hogy az egész törvényjavaslat más szerkezetre épül. A javaslat szakít az eddigi megoldással, és a helyettesítést nem kezeli kiemelt módon, hiszen az ilyen munkavégzés esetén a munkavállaló a teljes munkaidején belül, eredeti feladatai mellett végzi a munkát, ezért a külön díjazás biztosítása nem indokolt.
Ha a munkavállaló teljes munkaidejét eredeti feladatai kitöltik, a helyettesítés csak a rendes munkaidőn felül látható el. Ilyen esetben a munkavállaló számára a rendkívüli munkavégzés szabályai szerint ellenértéket kell fizetni. Ezek a szabályok egyeztethetőek össze az ésszerű gazdálkodás követelményeivel. Tulajdonképpen ez is az OMT asztalán volt. Logikus - ahogy ön, képviselőtársam említette hozzászólásában - módosító javaslat, viszont ez rendezésre kerül már az eredeti javaslatban.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés