BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez egy hátrányos helyzet, de megpróbálunk megfelelni a követelményeknek.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Komolyan aggódom a kormányért. Azért aggódom a kormányért komolyan, mert - mint tudjuk - a nevetségesség öl, és ez a törvényjavaslat - elnézést a kifejezésért - nevetséges. Nevetséges, mert lejáratja a kormányt.

Miről szól ez a törvényjavaslat? Ez a törvényjavaslat arról szól, hogy korlátozzuk a piacot, korlátozzuk a versenyt, ugyanakkor pedig arról beszélt az államtitkár úr ma reggel - őszintén szólva, ha nem másfél órával előbb kerülnék sorra, mint terveztem, akkor már írásban itt lenne államtitkár úr reggeli szövege, de így emlékezetből kell mondanom -, hogy a tankönyvellátásnál egyfelől fontos a minőség, másfelől arról beszélt, hogy azt akarjuk, minél alacsonyabb legyen az ár. Ha fontos a minőség, és fontos, hogy minél alacsonyabb legyen az ár, akkor a versenyt nem korlátozni kell, hanem elő kell segíteni.

Bármilyen hihetetlen, a tankönyv is árucikk. Árucikk, amiből van jobb és rosszabb minőség tartalmilag és formailag egyaránt, a tankönyv legyártásának költségei vannak; éppen ezért, ha valaki tényleg azt akarja, hogy jó minőségű és kedvező árú legyen a termék, akkor nem szabad a versenyt korlátozni. Ez az előterjesztés arról beszél, hogy hogyan lehet a versenyt korlátozni. Természetesen egyetértek az államtitkár úrral és a kormánypárti képviselőkkel abban, hogy ez nem egy közönséges piac, nem ugyanolyan, mint a harisnyapiac - valaki ezt emlegette ma reggel -, ebben nincs köztünk vita. Ezért is van, hogy amikor az állam a keresleti oldalon egy elismerési rendszert működtet - tehát a minisztérium megmondja, hogy milyen könyvet ismer el tankönyvként és milyen könyvet nem -, akkor már nagyon keményen szabályozza ezt a piacot. Emlékeim szerint ezt senki nem vitatta, még a szabad demokraták sem vitatták, akik pedig a piac szabadságának közismert hívei.

(14.40)

De azt, államtitkár úr, hogy a kínálati oldalon is egy durva megkötést alkalmazunk, hogy kimondjuk, hogy csak az foglalkozhat Magyarországon tankönyvkiadással, aki a törvényjavaslatban szereplő tankönyves vállalkozók országos testületének tagja, és más nem, azt gondolom, államtitkár úr, hogy ez a kínálati oldalnak egy olyan korlátozása, aminek meggyőződésünk szerint semmi haszna nincsen, csak kára.

Én még emlékszem arra az időre, meg államtitkár úr is emlékezik arra az időre, amikor volt egy Tankönyvkiadó, és ő adott ki minden tankönyvet. Elismerem, nem volt zilált a piaci helyzet. A tankönyvek nem is készültek el időre, és a minőségük olyan volt, amilyen. Az árukkal nem volt probléma, mert mint rengeteg árat, a tankönyvek árát is politikai alapon állapították meg, és a költségekhez nem volt köze, és aztán az adófizetők pénzéből az állami költségvetés mindezt dotálta. Ez vajon a kívánatos helyzet, államtitkár úr? Meggyőződésem szerint nem.

Olyan termékeknél is, mint gyógyszer, mint egészségügyi cikkek, ahol olyan kézenfekvőnek látszik, hogy az árat politikai alapon kell meghatározni, ez ott is hibás, mert megszűnik a szállítók érdekeltsége abban, hogy jó minőségű és kedvező választékú terméket szolgáltassanak. S aki belelép a gyógyszerárba, egy-két évig el tudja érni azt, hogy olcsóbb legyen a gyógyszer, hosszabb távon pedig a modern gyógyszerek nem jönnek be az országba. Nos, ugyanígy van a tankönyvvel is. Érdekünk nekünk az, hogy a könyvkiadói szakma ne törekedjen arra, hogy tankönyveket is gyártson, és azokat jó minőségben, gazdag választékban gyártsa? Szerintem nem érdekünk. Ez a dolognak az egyik oldala.

De van a dolognak egy másik oldala is, hogy a tankönyv esetében a verseny nemcsak a szó gazdasági értelmében jelent versenyt, hanem a szó oktatáspolitikai értelmében is. Azt gondolom, hogy egy szabad és szellemiekben gazdag országnak - és a mi országunk szellemiekben mindig is sokkal gazdagabb volt, mint anyagiakban, és ez jelenleg is így van - ahhoz is érdeke fűződik, hogy minél többen, mármint a szerzők minél többen vágjanak bele a tankönyvírásba és a tankönyvkészítésbe. Tartalmi oldalról sem helyes korlátozni a tankönyvpiaci versenyt; a tankönyvpiacit a szó kereskedelmi értelmében, és tankönyvpiacit a szó szellemi értelmében.

Azt gondolom, szemben azokkal, akik itt a délelőtti vitában azon sopánkodtak, hogy áttekinthetetlen a tankönyvpiac, én nagyon örülök annak, hogy a pedagógusoknak, az iskolai közösségeknek, mármint a tanári közösségeknek módjuk van sok-sok tankönyv közül válogatni. Azt a keretet, amelyen belül mozoghatnak ezek a tankönyvek, önök mint minisztérium behatárolják azzal, hogy döntenek arról, hogy elismernek-e tankönyvet tankönyvként vagy nem. De ezen túl kifejezett érdekünk a minél gazdagabb verseny a tankönyvpiacon.

Nekem volt 30 évvel ezelőtt egy párttitkárom a munkahelyemen, aki Jugoszláviából jött haza, és elmagyarázta nekünk, hogy milyen értelmetlen dolog, hogy 50 féle különböző zoknit lehet kapni, miközben ha háromféle zokni lenne, az is kielégítené az igényeket, mint annak idején, még 30 évvel korábban a lódenkabát. Azt gondolom, hogy tévedett. És ugyanez a tankönyvekre is vonatkozik. Úgyhogy azt az egész szemléletet, ami e mögött az előterjesztés mögött és a kormánypárti felszólalások mögött meghúzódik, én nem is értem igazából.

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy meggyőződésem, hogy erre a tankönyves vállalkozók országos testületére mint köztestületre, olyan testületre, hogy csak a testület tagjai adhatnak ki és forgalmazhatnak Magyarországon tankönyvet, nincs szükség, ez egy káros elképzelés, ezt az elképzelést szerintem le kell venni a napirendről.

Szeretnék itt ennek a kérdésnek egy olyan vonatkozására rámutatni, ami önöknek esetleg eszébe se jutott. Magyarország, a jelenlegi 93 ezer négyzetkilométeres magyar állam egy integrációs folyamat részese, méghozzá két irányban is, és én nagyon bízom abban, hogy egy ilyen folyamat részese. Egyfelől részese egy olyan integrációnak, amely integrációt a jelenlegi kormányzat egy nagyon alkalmatlan módon kíván előmozdítani, hogy integrálódik Magyarország a szomszédos országokkal. Én nagyon remélem, hogy tíz év múlva ennek meglesz az a következménye, hogy a velünk szomszédos országok magyar nyelvű iskoláiban sok tantárgyból ugyanazokat a tankönyveket fogják használni, mint Magyarországon. A kérdés csak az, hogy hol fogják ezeket a tankönyveket kiadni és kinyomtatni. Én azt gondolom, hogy egy részüket Magyarországon, egy másik részüket meg Erdélyben, Szlovákiában, Kis-Jugoszláviában, Horvátországban.

Az a kérdésem az államtitkár úrhoz: ha egy erdélyi tankönyvkiadó kiad, mondjuk, egy magyar nyelvű számtantankönyvet, és magyar iskolák ezt használni akarják, és Magyarországon forgalmazni akarják, akkor vajon annak az erdélyi, romániai magyar tankönyvkiadó vállalatnak be kell lépnie a magyarországi tankönyves vállalkozók ország testületébe? Azt hiszem, hogy egy értelmetlen elképzelés, amit önök képviselnek. Az, hogy a tankönyveknek legyen egy nemzetközi forgalma, egy természetes dolognak kell lennie.

Én abban is bízom, hogy a magyar iskolákban angol nyelvű, francia nyelvű, német nyelvű tankönyveket is fognak használni, és Magyarországon idegen nyelvű tankönyveket fognak kiadni, hiszen mi nemcsak egy Kárpát-medencei integrációban, hanem egy európai integrációban is részt fogunk venni. Természetes, hogy ha a magyar iskolákban ezt a, mondjuk, Hollandiában kiadott angol nyelvű tankönyvet használják, akkor ezt a magyar minisztérium el fogja fogadni, jóvá fogja hagyni mint tankönyvet. De hogy azoknak az európai tankönyvkiadóknak, akik tankönyveket adnak ki, amelyeket Magyarországon a magyar minisztérium jóváhagy, be kelljek iratkozni a magyarországi köztestületbe, én egy képtelenségnek tartom. Ez az egész elképzelés nem a XXI. századra íródott - annak ellenére, hogy önök az "új évezred küszöbén" felirat alatt folytatják a kormányzást -, hanem a XIX. századra vagy legrosszabb esetben is a XX. század első felére. Ez egy elavult nemzetállami felfogás.

Úgyhogy én azt gondolom, hogy abban egyetértek a délelőtti fölszólalók egy részével, hogy ezt az előterjesztést úgy, ahogy van, vissza kell vonni, csak azokkal nem értek egyet, akik azt mondták, hogy utána újra vissza kell hozni a parlamentbe. Szerintem nem kell visszahozni! El kell felejteni!

Még egy megjegyzést szeretnék tenni az árakról. Államtitkár úr, önök azt mondják ebben az előterjesztésben, hogy a tankönyvek árát a kiadó határozza meg. Szerintem egy könyv árát mindig a kereskedő határozza meg, és nem a kiadó. Önök azt mondják, hogy ne is térhessen el a kereskedő attól az ártól, és azt is mondják, hogy az inflációnak legfeljebb a másfélszeresével emelkedhet egyik évről a másikra. Államtitkár úr, józan árpolitikus ilyet nem mond, mert ezzel ösztönzést ad a tankönyvár emelésére, hiszen kimondja azt, hogy az infláció másfélszeresével emelkedhet az ár. Másrészt: természetesen elképzelhető egy robbanás a kőolajárakban meg, mondjuk, a papírárakban, meg elképzelhető, hogy a következő kormánynak is eszébe jut, hogy központilag nyomást gyakorol a nyomdaipari bérek emelésére, mert ha már ilyen bérpolitikát folytathat egy kormány, még olyat is; tehát elképzelhető, hogy az infláció másfélszeresébe nem férnek be a működőképes tankönyvárak.

Szóval, azt gondolom, államtitkár úr, hogy értelmetlen dolog ilyen szabályokat kitalálni és rögzíteni, közgazdaságilag abszurd ilyesmit előírni. A tankönyvárak esetében úgyis minden országban van egy nagyon erős nyomás, hogy ne emeljék, az többet ér, mint ez a törvény. Ugyanakkor van költségoldal is. És ha olyan helyzetet fognak teremteni, hogy Magyarországon egy kiadónak nem érdemes tankönyvet csinálni, akkor a kiadók ki fognak vonulni a tankönyvpiacról, és ennek a magyar tankönyvpiac és a magyar iskolarendszer fogja a kárát vallani. Ez a rendelkezés szerintem, ha nagyon finoman akarok fogalmazni, egy csacsiság.

(14.50)

Azt külön megjegyzem, hogy az, hogy a tankönyvár nem tartalmazhat áfát, nem helyes egy ilyen szabályba beleírni, mert ez az adótörvény része, az áfatörvény része, és egy dologról egy törvényben kell rendelkezni.

Azt pedig, hogy a tankönyv kiadója felel azért, hogy a tankönyv árának kialakítása és alkalmazása ne ütközzön a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény rendelkezésével, megint nem kell beleírni ebbe a törvénybe, mert egy csomó törvényt nem szabad megsérteni, de ezt a másik törvénybe nem szoktuk beleírni. Ez jogalkotási szempontból - megint csak azt tudom mondani - csacsiság, egy törvényben megismételni azt, hogy a többi törvényt be kell tartani.

Úgyhogy azt gondolom, államtitkár úr, hogy csatlakozva azokhoz a kritikákhoz, amelyeket ellenzéki és kormánypárti képviselőtársaink is felvetettek - hiszen Lezsák képviselő úr is elég élesen bírálta ma reggel ezt a törvényt -, elmondtak, ennek a törvényjavaslatnak egyetlenegy méltó sorsa van: ha visszavonják, és még egyszer hangsúlyozom, nem is nyújtják be újra; mert mindenki számára, aki végiggondolja ezeket a kérdéseket, valóban nevetségessé válnak.

Engedje meg, államtitkár úr, hogy végül egy őszinte elismeréssel zárjam a felszólalásomat. Én nagyon sokra becsülöm azt, hogy az államtitkár úr ma reggel 22 percen keresztül keményen érvelt e mellett a törvényjavaslat mellett, mert tanúi voltunk ebben az Országgyűlésben igen gyakran ötperces előterjesztéseknek is, amikor egy-egy államtitkár vagy miniszter nem vette magának a fáradságot, hogy megpróbáljon minket meggyőzni a törvényjavaslat igazáról. Ön vette magának ezt a fáradságot, és én ezt nagyon sokra értékelem, komolyan, őszintén mondom. De a törvényjavaslatot legjobb lenne elfelejteni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu