BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is ott kezdeném a mondanivalómat, hogy visszautalok az államtitkár úr expozéjára. Amíg hallgattam, egy kicsit az volt az érzésem, mintha két különböző országban élnénk, léteznénk. Az államtitkár úr expozéja tényleg lényegesen rózsaszínűbbre sikerült, mint ami a valóságos helyzet, vagy mondjuk, egy rózsaszín szemüvegen keresztül nézte Magyarországot.

Őszintén szólva már kísértést éreztem, hogy a kétperces gomb megnyomásával beleavatkozzak abba a vitába, ami a '97-es hibára mutogatással foglalkozott. Rendkívül elegánsnak tartanám, ha kormánypárti oldalon kormánypárti képviselő vagy ne adj' isten, éppen az államtitkár úr egyszer őszintén szembenézne, az ez által a kormány által elkövetett hibákkal. Mert lehet azt mondani, hogy 1997-ben nem kellett volna a Munkaügyi Központ alá bevonni az OMK fő tevékenységét és kutatóintézetet csinálni a régi OMK-ból, de azt gondolom, egy ilyen vitában, egy kormányzati ciklusnak a harmadik évében talán egy-két mondatot érdemes lenne arról is beszélni, hogy 1998 óta mi történt a foglalkoztatáspolitikában.

Talán érdemes felidézni, úgy áll össze a kép az ember fejében, hogy nem volt a kormánynak, talán máig nincs koncepciója arra, hogy mit is akar a foglalkoztatáspolitikával. Egy huszáros döntéssel megszüntette a Munkaügyi Minisztériumot, szétvágta, kettévágta azokat a feladatokat, amelyek korábban a Munkaügyi Minisztériumnál jelentek meg, részben a Gazdasági Minisztériumhoz, részben a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz helyezve ezeket a feladatokat; hogy aztán egy bizonyos idő elteltével elvegye a Szociális és Családügyi Minisztériumtól a feladatokat, bepasszírozza a Gazdasági Minisztériumba, majd a kormányzati ciklus harmadik évében eljusson oda ez a fejlődési folyamat, hogy most akkor onnan is kiveszi a feladatot - illetve ezzel az általános indoklásban megfogalmazott érveléssel, hogy érdemes a stratégiai és az operatív feladatokat szétválasztani, és ezért létrehozni egy hivatalt -, és ezzel most egy harmadik etapba helyezi mindazt, amivel a foglalkoztatáspolitikában kísérletezik. Merthogy ez nem egy átgondolt, következetes koncepció, azt gondolom, ezt hosszabban bizonygatni nem is kell. Egyébként a magunk részéről azzal, hogy a stratégiai jellegű feladatokat és az operatív jellegű feladatokat érdemes szétválasztani - azt gondolom, nem árulok el titkot -, egyet lehet érteni.

A kérdés: hogyan oldja meg ez a törvénymódosítási csomag ezt a bizonyos szervezeti átalakítását, és erről már olyan nagyon sok jót nem lehet elmondani. Talál egy tulajdonképpen rokonszenves elnevezést ennek az új hivatalnak, amikor foglalkoztatási szolgálat címen helyezi el ebben a törvényben - ez valahol rímel az európai gyakorlatra, hiszen nagyon sok országban szolgálatként fogják fel a munkaerő-piaci szolgáltatásokat. Azt gondolom, ez egy korszerű felfogás, és érdemes lenne ebbe az irányba haladnunk magunknak is. De ha azt nézem, hogy a tartalma micsoda annak, ami megvalósul e törvény egyes paragrafusaiban, akkor azt gondolom, minimum az ellentmondásokra érdemes rávilágítani, ugyanis semmilyen konkrét, kézzelfogható új szolgáltatási elemet ez a törvénymódosítási csomag nem tartalmaz. Ellenkezőleg: ha mindent összerakunk, ami ebben a javaslatban benne van, akkor nekem olybá tűnik, hogy éppen a bürokratikus elemek erősödnek most ennek a törvénymódosításnak a következtében is. Ennyit általában a szervezeti struktúra átalakításáról.

Nagyon elegáns lenne, ha önkritikus hangokat is lehetne kormányzati oldalról hallani, legalább olyan elegáns, mint amikor ellenzéki oldalon egy ellenzéki képviselő - ahogy ezt tette előttem Tardos Márton - a tudós bölcsességével fogalmazza meg a megfontolt állításait.

Van néhány elem, amit én magam is támogathatónak tartok ebben a módosítási csomagban. Ilyen az, amire itt többen utaltak büszkén, hogy támogatja a javaslat a gyermekvállalás után a munkaerőpiacra visszatérő anyák képzését, átképzését. Szerintem is a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben vannak azok az anyák, nők, akik néhány évre kiesnek. Ha gyesre vagy gyedre mennek, akkor csak három évig, ha mondjuk, három gyereket vagy háromnál több gyereket vállalnak és gyetet vesznek igénybe, akár nyolc évig vagy még tovább is kieshetnek, és bizony ilyenkor elkel a segítség képzés, átképzés formájában.

De azt gondolom, jó néhány másik társadalmi rétegcsoport van, akiknek ugyanúgy elkellene a segítség, mint ahogy a gyesen lévő anyáknak, ezért szeretném felhívni a figyelmet arra a másik nagyon hátrányos helyzetű rétegre, akiket életkori diszkrimináció ér a munkaerőpiacon, amire a szabad demokraták egy idő óta próbálják ráirányítani a figyelmet. Azt gondolom, általában negyven év felett kellene segítséget nyújtani egy ilyen hivatalnak az átképzéshez, továbbképzéshez; mint ahogy a rokkantnyugdíjon lévő, alacsony rokkantosítási fokozattal ideiglenesen rokkantosított emberek átképzéséhez is nagyon fontos lenne segítséget nyújtani.

Befejezésül hadd szóljak néhány szót arról, ami az én olvasatomban is a legkritikusabb ebben a javaslatban, néhányan érintették előttem: ez a "munkanélküli"-definíció újraszabása, újrafogalmazása. Ez a törvényjavaslat hat pontban fogalmazza meg, hogy kit is lehet majd a jövőben munkanélkülinek tekinteni. Természetesen a definíció értelme, lényege az, hogy törvénybe iktassa a munkanélküliek együttműködési kötelezettségét. Ez a hat pont a következő: munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik - ez természetes -; oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat - ez jelenleg is benne van a hatályos törvényben -; öregségi nyugdíjra nem jogosult; alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenységet sem folytat - ez is rendben van -; az 5. pont azt mondja, hogy elhelyezkedése érdekében együttműködik a munkaügyi központ kirendeltségével, illetve a 6. pont: akit a munkaügyi központ kirendeltsége munkanélküliként nyilvántart.

Ezek után definiálja a törvény 58. §-a azt is, hogy ki számít együttműködőnek, és itt megint hat pontban van felsorolva mindenféle követelmény, onnan kezdve, hogy bejelentkezik valaki, legalább három havonta, illetve meghatározott időpontban jelentkezik, a felajánlott munkahelyi lehetőséget mérlegeli, sőt elfogadja, amennyiben megfelelőnek minősíti - nem ő, hanem a hivatal. Ha mégsem, szóval ha bármelyik feltételnek nem felel meg, akkor az 58. § (5) bekezdés d) pontja szerint törlik a nyilvántartásból. Ebben a három idézett szakaszban, illetve bekezdésben szentesíti a kormány azt a gyakorlatot, hogy hogyan lehet munkanélkülitől megszabadulni. Azt gondolom, hogy ezen az úton statisztikát javítani meglehetősen nagy sikerrel, eredményesen lehet majd, ehhez képest viszont az országnak és a munkanélküli-foglalkoztatási kérdésnek az igazán kritikus pontja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a tartósan munkanélküliek sorsa, hogy velük mi történik, és amit itt idéztem, az arra bizonyság, hogy róluk ez a kormány lemond.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(21.40)

Forrás: parlament.hu