BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Én a magam részéről azt a korlátot, amit ön az előbb megemlített, nevezetesen hogy a gyermek másfél éves kora után van lehetőség arra, hogy a fiatal szülő részt vegyen valamilyen képzési formában, üdvözlendőnek és kimondottan támogatandónak tartom. Talán azért van kettőnk között ezen a téren nézeteltérés, mert én anya vagyok, ön apa lehet (Derültség az MSZP soraiban. - Dr. Vojnik Mária: Anya nem!), de mint anya, és büszkén mondhatom, mint kétszeres nagymama, úgy gondolom, hogy a gyermeknek másfél éves koráig szüksége van arra, hogy az édesanyja folyamatosan mellette, körülötte legyen - a tapasztalataim legalábbis ezt igazolják.

Az a korlát, ami a heti húsz órát jelenti, ugyanebből a megfontolásból és ugyanebből az elgondolásból származik. A magam részéről ezt teljesen érthetőnek és támogathatónak tartom. Még egyszer mondom, lehetséges, hogy csak azért van közöttünk ebben nézeteltérés, mert ugyan valószínűleg ön is szülő, nemcsak én, de én anya vagyok, és mint anya átéltem azt, amikor a gyermekem ilyen kicsi volt, és látom most, amikor az unokáim ilyen picik, hogy mennyire szükségük van nekik az édesanyjuk testi közelségére.

Forrás: parlament.hu