DR. HELMECZY LÁSZLÓ (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy napirend előtt szólhatok, és ezt a képviselőtársak lehetővé tették.

Nagyon sok minden elhangzott a Házban a katasztrófahelyzetről, a tiszai árvízről. Azt gondolom, hogy öt percben arról az elmúlt húsz napról elég nehéz beszélni itt, a Házban; azokról a borzalmakról, illetőleg azokról az eredményekről, amiket végül is elértünk. Majd szeretném kezdeményezni azt, hogy a parlament egy parlamenti vitanapon beszéljen az árvízről, annak következményeiről, az újjáépítésről és ennek a katasztrófahelyzetnek a tanulságairól.

A miniszterelnök úr nagyon nagy részletességgel szólt az árvízi helyzetről; én csak néhány adattal szeretném kiegészíteni. Az egyik dolog az, hogy valóban még az éjjel is 1200 fő dolgozott a gátakon, és 466 darab technikai eszköz. Néhány adatot mondanék a védekezés mértékéről. Mintegy 2,7 millió homokzsákot kellett megtölteni a védekezőknek ahhoz, hogy eredményesen védekezhessünk, és ebben a számban nincsenek benne azok a körgátak és azok a töltések, amelyek erőgépekkel össze lettek tolva, és tulajdonképpen fóliával lettek bevédve.

El kell hogy mondjam azt, tisztelt képviselőtársak, hogy az első 24 órában több mint 20 kilométer nyúlgát épült a Tisza különböző töltésszakaszain, sajnos eredménytelenül, hiszen a tarpai gátszakadás, illetve a Túr gátszakadása az ismert eredményt hozta. Szeretném elmondani azt, hogy 472 család maradt fedél nélkül. 1081 fő van elhelyezve rokonoknál, befogadóhelyeken, intézményekben, bontásra ítélt házakban is, sajnos, és lakókonténerben. Eddig 48 településen 4077 károsodott épület felmérését végezték el a szakemberek, és azt is el szeretném mondani, hogy hajlamosak vagyunk csak beregi árvízről és beregi károkról beszélni.

Tisztelt Ház! A Felső-Tisza-vidék más települései is szenvedtek az árvízzel kapcsolatosan károkat, hiszen nem csupán 20 települést kellett kitelepíteni, hanem 24-et; négyet részlegesen a Felső-Tisza-vidéken, de erről keveset beszélünk. Egy viszont tény: az összes kitelepített település közül mindösszesen - hála istennek - kilenc település volt az, amelyik részben vagy egészben víz alá került. Vannak elrettentő esetek, Gulács község esete, amely községnek a 383 házából mindössze 15 volt, ami nem került részben vagy egészben víz alá.

Tisztelt Ház! Jól működik a segítség, jól működik az egy település, egy megye megsegítésére irányuló országos mozgalom; azt kérném azonban tisztelettel, hogy ezeket a segélyakciókat valamilyen módon koordináljuk, hiszen a kár sem teljesen egyforma.

Tisztelt Ház! A megyénk lakossága nevében szeretném kifejezni a köszönetemet azoknak, akik az árvízi katasztrófa idején és ma is emberfeletti teljesítménnyel küzdöttek az életért, az értékekért, az anyagi és a lelki károk elhárításáért: a katasztrófaelhárítóknak, a katonáknak, a határőröknek, rendőröknek, tűzoltóknak, mentősöknek, önkormányzati képviselőknek, vízügyeseknek és a sok-sok ezer helyi állampolgárnak.

Köszönöm a Magyar Köztársaság kormányának a gyors és hathatós segítségét. Köszönöm azt, hogy a miniszterelnök úr a tragédia napján a helyszínen járt, és ezzel meggyorsította a cselekvést a helyszínen, és külön köszönöm a belügyminiszter úrnak azt a segítségét, amivel naponta négy-öt telefonnal irányított, utasított, felhívott bennünket bizonyos dolgok megtételére, és lehetőséget adott arra, hogy a napnak sokszor lehetetlen időszakában is az ő segítségét kérjük.

Köszönöm a katasztrófavédelem első számú vezetőjének, illetőleg vezetőinek segítségét. Nagyon kevés ez az idő... - szeretnék köszönetet mondani a szatmári, beregi és szabolcsi embereknek, köszönetet mondani a befogadóknak, akik befogadták a kitelepítetteket, és miután nagyon kevés időm van, illetve nem maradt időm, három országgyűlési képviselőtársamnak szeretnék külön is köszönetet mondani, akik nagyon-nagyon sokat segítettek a napi védekezésben: Lengyel János képviselő úrnak, aki a Felső-Tisza-vidék árvízvédelmét gyakorlatilag szervezte akkor, amikor már alsóbb szakaszokon ki kellett telepíteni; dr. Kiss Gábor képviselőnek, a helyi országgyűlési választókerület képviselőjének, aki számtalan nappalon és éjszakán együtt dolgozott velem és dr. Veres János képviselő úrnak, aki ugyan nyírbátori képviselő, ennek ellenére napokon, éjszakákon át segítséget nyújtott. Végezetül köszönöm az ország együttérző segítségét a megye lakossága nevében.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu