SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Márton Attila képviselőtársam, a Fidesz vezérszónoka az írásbeliség ötszáz éves történetét emlegette fel, mint emberi létünk egyik meghatározó jellegzetességét.

Az írásbeliség történetét végigkísérve, ahhoz szorosan hozzátartozik a hitelesítés története is. Azáltal ugyanis, hogy az információ közlője és az információ térben és időben elvált egymástól, rögtön kérdésessé vált kettejük egyértelmű kapcsolata. Annál fontosabbá vált az aláírás, a hitelesítő egyedi pecsét, a közjegyzői záradék vagy valami más elhelyezése és azonosíthatósága az iraton, minél komolyabb ügyletről szólt annak tartalma. És mivel a most formálódó információs társadalom írásbelisége az elektronikus írásra épül, meg kell oldani az elektronikus írás hitelességét is. Így jutunk el az elektronikus aláírás hitelességének kérdéséhez.

A nyílt távközlő hálózatok használatának elterjedése a magán- és közélet területén is számos új lehetőséget teremt. Az elektronikus kereskedelem megjelenése a gazdaság gyors és dinamikus fejlődését segítheti, míg az elektronikus kommunikáció használatának közigazgatáson belüli elterjedése a közigazgatás hatékonyabb működését eredményezheti. Az internet és az informatika nyújtotta előnyök teljes körű kiaknázása azonban csak akkor lehetséges más, az e törvény által szabályozottakon kívül meglévő peremfeltételek esetén, ha a kommunikáló felek megbízható, elektronikus úton történő azonosítása is megoldott. Az elektronikus aláírások használata ezt a hiányzó elemet teremti meg. Technológiai oldalról mindehhez azt kell biztosítani, hogy az elektronikusan aláírt üzenetről egyértelműen és hitelesen megállapítható legyen, hogy ki az üzenet küldője, hogy a címzetthez érkező üzenet tartalma pontosan ugyanaz, mint amit a feladó aláírt, és hogy a feladó ne tagadhassa le az üzenet általa történt elküldésének tényét. Fontos lehet az is, hogy az üzenet elküldésének pontos időpontja is hitelt érdemlően megállapítható legyen. Az ehhez szükséges szolgáltatói háttér magas minőségi követelményeket kielégítő, biztonságos működését a törvényjavaslat szerint állami felügyelettel kell garantálni. Ez a biztonságot és bizalmat alapjaiban érintő, fontos követelmény.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat kapcsán érdemes áttekinteni, hogy az élet mely területein alkalmazunk már napjainkban is - a lehetőségeket különböző mértékben kihasználva - fejlett információs technológiákat, és hogy milyen területeken várható elsősorban a magasabb minőségi követelményeket kielégítő, úgynevezett fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás bevezetése, annak elterjedése. A pénzügyi, bankközi adatforgalomban és tranzakciókban már ma is alkalmazzák Magyarországon az elektronikus aláírás technológiáját, de törvényi szabályozás hiányában ez csak zárt körben történik. Itt a küldő és elfogadó fél már eleve ismerik egymást, megbíznak egymásban, az aláírás csak az azonosítást szolgálja. A törvény hatálybalépése után a használat nagymértékben kiszélesedhet, és a bankok ebből a ma még zárt körből kiléphetnek. Gyors elterjedés várható Magyarországon is a vállalatok közötti elektronikus kereskedelemben. Itt a megrendelés, a visszaigazolás és a fizetés is elektronikus úton történik. A vállalatközi elektronizált kommunikáció célszerűen a vállalatok belső folyamataiba is beilleszthető, és így hozzájárulhat az automatizált vállalat- és termelésirányítás megvalósításához. Ennek a minőségre és a gazdaságosságra gyakorolt hatása nyilvánvaló.

Az elektronikus kereskedelem másik, rohamos terjedés elé néző ága a vállalat és fogyasztó közötti kereskedelem. Az egymást nem ismerő vevő és eladó személyének hitelt érdemlő azonosítása és a biztonságos fizetési megoldás elengedhetetlen feltétele a működésnek. Az elektronikus aláírás alkalmazásának itt természetesen döntő szerepe van. Említsük meg, hogy az elektronikus kereskedelemben az áru sok esetben digitalizált formában lévő zene, könyv vagy szoftver. Az áru sérthetetlen szállítását szintén elektronikus aláírással lehet és kell biztosítani. A központi államigazgatáson belül történő elektronikus üzenetváltás több nyugati országban már megoldott, a hazai bevezetés irányába mutató első koordinált lépésnek mostanában lehetünk tanúi. A hőn áhított elektronikus kormányzás és elektronikus közigazgatás egyik sarkköve az elektronikus aláírás.

Nagyon jelentős mértékű elterjedése várható az elektronikus aláírás alkalmazásának az önkormányzat vagy államigazgatás és az állampolgárok, gazdasági társaságok közötti elektronikus kommunikációban. Idesorolható az elektronikus közbeszerzés területe, ahol a teljes tendereztetési, ajánlattételi és szerződéskötési folyamat elektronikusan zajlik, amelynek elengedhetetlen része a kommunikációban részt vevő felek hitelt érdemlő azonosítása.

Végül nem lehet nem említeni az információs társadalomban különleges jelentőségű és széles kört érintő távtanulást és távmunkavégzést. Az autentifikáció és a sértetlen adattovábbítás mindkét esetben rendkívül fontos. Kérdés, hogy a jogalkotónak milyen módon kell támogatnia e területeken a hiteles elektronikus írásbeliség terjedését; a törvény erejével kötelezővé kell-e tenni ezen ügyletekben a jelen szabályok alkalmazását, vagy hagyjuk mindezt a partnerekre, döntsön az ő szándékuk? Nos, úgy gondolom, rendkívül felelőtlen lenne a magyar törvényhozás részéről, ha összekevernénk az elektronikus aláírás jogintézménye megalkotásának kérdését az egyes üzleti vagy államigazgatási eljárások reformjával és azok informatikai támogatásának kérdésével.

(19.00)

Az üzleti világ nyilván akkor alkalmazza majd tömegesen a most megteremtendő jogintézményt, ha az számára megéri, ha az versenyelőnyt biztosít részére. A kormányzat, az önkormányzatok pedig nyilván olyan ütemben válnak az elektronikus írásbeliség befogadóivá, ahogy azt a közigazgatási reform, a kormányzati informatikai rendszerek kialakítása és nem utolsósorban a társadalom igényei diktálják. Széchenyi-tervünk reményeink szerint minden bizonnyal több látványos és követendő példát fog erre mutatni. Tudjuk, hogy az elektronikus kormányzat vagy közigazgatás kialakítása súlyos tíz- és százmilliárdokat igényel a következő évtizedben. E törvény nem rendelkezhet meggondolatlanul az ágazati, önkormányzati eljárási jogszabályok helyett.

Tisztelt Országgyűlés! Általában az elektronikus aláírások nem szükségszerűen bizonyítják az aláíró személyazonosságát, ezért a fogadó fél számára elengedhetetlen, hogy az aláíró személyazonosságát egy megbízható harmadik fél is igazolja. Ezt a szerepet töltik be a hitelesítésszolgáltatók. Ez a szervezet állítja ki és teszi közzé azt a tanúsítványt, amely az aláírás ellenőrzéséhez használt úgynevezett nyilvános kulcsot a kulcs párját, az úgynevezett magánkulcsot birtokló személlyel összekapcsolja. Ez teszi lehetővé azt, hogy a fogadó fél az aláírt elektronikus dokumentum aláírójának személyazonosságáról meggyőződjön.

A törvényjavaslat mindezért két területen szabályoz egyidejűleg: egyfelől megteremti az aláírt elektronikus dokumentumok jogi elismerését, másfelől meghatározza a hitelesítésszolgáltatások nyújtásának feltételeit. Emellett a törvényjavaslat meghatározza a hitelesítésszolgáltás nyújtásának feltételeit. A hitelesítésszolgáltató által kibocsátott tanúsítvány lényegileg a személyi igazolványhoz hasonló szerepet tölt be az elektronikus világban, ha valamilyen analógiát keresünk az analóg világból. Fontos ezért, hogy a hitelesítésszolgáltatók megbízható működését az állam felügyelje. Ezt a célt szolgálja a javaslat azzal, hogy meghatározza a hitelesítésszolgáltatás nyújtásának leglényegesebb követelményeit, és szabályozza a tevékenységükhöz kapcsolódó hatósági feladatokat.

Lényeges koncepcionális elem a javaslatban, hogy a javaslat különbséget tesz a hitelesítésszolgáltatók között működésük megbízhatósága alapján. Meghatározza a minősítéshez szükséges eljárásbeli, személyi, pénzügyi, továbbá környezeti és informatikai biztonsági követelményeket a törvénnyel együtt hatályba lépő végrehajtási jogszabályokban. Különösen fontos hangsúlyozni, hogy a követelmények meghatározása önmagában nem elegendő, éppen ezért elengedhetetlen a hitelesítésszolgáltatók hatékony hatósági felügyelete is.

Fontos kiemelni, hogy a törvényjavaslat megfelelő keretet biztosít ahhoz, hogy az elektronikus aláírások használata fokozatosan, egyre szélesebb körben terjedjen el. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Összességében tehát elmondható, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat a megbízható, elektronikus úton történő személyazonosítás keretfeltételeit ténylegesen megteremti. Az elektronikus aláírások használatára vonatkozó egyértelmű, világos, áttekinthető szabályozással növeli a nyílt hálózatokon bonyolított kommunikáció iránti bizalmat.

Forrás: parlament.hu