BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Miniszter Úr! Én tényleg véghetetlen szomorúsággal mondom (Közbeszólás és derültség a Fidesz-frakció soraiban.), hogy ez az előterjesztett törvénymódosítás csalódást okozott. Miniszter úr, lehet, hogy vágyálom a konszenzusra törekvés az egészségügyben is, lehet, hogy a mai politikai légkörben illúzió egyeztetést ígérni meg igényelni, de arra szeretném emlékeztetni a miniszter urat, hogy ezt éppen a miniszter úr ígérte, a bizottsági meghallgatásán is ezt ígérte. Ehhez képest történik az, hogy az egészségügy egy fontos szeletét érintő részen kapunk egy javaslatot, amivel kapcsolatban én a magam részéről úgy fogalmazok, hogy a kapacitástörvény helyett a miniszter úr kitalált egy másik kapacitástörvényt, amely az eredetinél egy kicsit rosszabb a mi olvasatunkban.
Meg is indokolom, hogy miért érzem így: lehetett a '96-os törvényben azt az egyeztetési eljárást, amibe belekényszerültek az érintettek, utálni és nehézkesnek tartani, de legalább átlátható egyeztetési kritériumok voltak; ebben a törvényben nincsenek. Ez a centralizálás irányába tett jelentős lépés, az átláthatatlanság, a kézi vezérlés irányába tett újbóli lépés; a normatíván felüli kapacitáslekötések valószínűleg ilyen pult alóli hozzáféréssel lesznek majd elosztva.
Következésképp azt gondolom, hogy tényleg komoly a csalódásunk akkor, amikor érdemi egyeztetési folyamat nélkül terjesztette ide ezt a miniszter úr.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés