DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Azzal fejeztem be, hogy reménykedve várom a válaszát. Megmondom őszintén, hogy reményeimben csalatkozni kellett, habár nagyon sok olyan érvet mondott, ami megfontolásra érdemes, de úgy gondolom, hogy a problémáért nem az önkormányzatok felelősek.
Azzal, hogy a Katasztrófavédelmi Felügyelőségen keresztül az állam a saját maga által irányított szolgálatokkal szemben rögtön teljesítette a kötelezettségét, lényegében elismerte a felelősségét, úgyhogy önök is nagyon jól tudják, hogy ez milyen problémát okoz. A múlt évi költségvetés tárgyalása során, amikor kétszer 4,5 milliárd forinttal az MDF javaslatára megemelték a BM költségvetését, bíztunk abban, hogy ez megoldásra kerül.
Úgy gondolom, hogy jobb lett volna eltemetni a csontvázakat. Ne haragudjon, nem tudom elfogadni a válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés