DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Sajnálatos módon valóban megint nem tudunk felülemelkedni a napi politika színterén, ugyanis abban mindannyian egyetértünk - és ebben már régóta egyetértünk -, hogy a rendszer átalakítására szükség van. A benyújtott törvényjavaslat kapcsán szerintem arról folyhat a vita, hogy az a javaslat, amelyet a tárca letett elénk, a struktúra átalakítására alkalmas-e vagy sem, ez egy alapvető kérdés, úgy gondolom. Az eddig elhangzott kritikák alapján - például amit Béki képviselő asszony mondott, hogy kézi vezérléssel akarják ezt követően szabályozni a kapacitást - arra a kérdésre, hogy ennek a törvénynek a segítségével át lehet-e alakítani a struktúrát, megadja a választ: ki kell mondani, hogy igen, lehet. Ha ez a válasz megvan, akkor utána azt kell megvizsgálni a megítélésünk szerint, hogy megfelelő módon kezeli-e ez a törvény ezt a struktúraváltást. Ha az általunk kifogásolt pont kivételével nézzük a dolgokat, az én megítélésem szerint a javaslat mindenféleképpen abba az irányba mutat, és azért vannak garanciális elemek, hogy azoknak a strukturális, igazságtalan egyenetlenségeknek a kapcsán, amelyek most az ellátórendszerben vannak, szép fokozatosan - és itt, azt hiszem, ebben nagyon fontos, hogy kimondjuk azt, hogy nem durva, kapkodó mozdulatokkal - megteremti a lehetőséget arra, hogy finom kis kormánymozdulatokkal végbemenjen az átalakítás.

Úgyhogy szerintem arról vitatkozzunk, hogy ez ennek alapján lehetséges-e vagy sem - szerintünk igen. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu