DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Ha a törvényjavaslatok sorsa érvek és ellenérvek csatáján múlna, akkor viszonylag könnyű helyzetben lennénk, mert a két kormánypárti fő szónok tulajdonképpen elmond mindent, amit erről a törvényjavaslatról el kell mondani. Az előterjesztők nevében megszólaló képviselő úr elmond olyasmit, amiről Pokol képviselő úr úgy vélekedik, hogy nem kellett volna beismerni, vagy nem kellett volna elfogadni ezt a dolgot, nem kellett volna ennyiben a mi véleményünket alátámasztani; Pokol képviselő úr meg elmondja a maga sajtóról alkotott képét és normáit, amiről viszont a fideszes képviselő úr próbált meggyőzni minket, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy ezeket a célokat szolgálja ez a törvényjavaslat. De nyilván nem az érveken és ellenérveken múlik az, hogy mi történik ezzel a törvényjavaslattal, de érdeklődve hallom a köztük lévő vitát, illetve az egymást kiegészítő állításaikat, amelyek engem - ha ilyesmire szükség lenne - meggyőznének a magam igazságáról.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu