HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Teljesen egyetértünk, de én nem egy miniszterelnökről akartam beszélni, mert - ahogy mondtam - minden pártból tudnék példákat felhozni. Engem a jelenség aggaszt, és én azt remélem ettől a törvénytől, hogy talán valami preventív hatása is lesz, hiszen az ilyen, a sajtó útján elkövetett sérelmek általában nem állíthatók helyre. Abban, azt hiszem, egyetértünk, hogy ha valakit ilyen súlyos vádak érnek és utána a cáfolat megjelenik sokkal kisebb terjedelemben, a helyreigazítás is, és csak egyszer, annak közel nem olyan a hatása, ami ellensúlyozni tudná az eredeti írás negatív hatásait.
Én abban bízom, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos megelőző üzenetet fog magában hordozni, nagyobb felelősségre, felelősségteljesebb munkálkodásra fogja ösztönözni az újságíró kollégákat. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés